2023.07.08. 06:25
Remek témákat hoztak - Podcast gyerekekkel, felnőtt témákról
Nyolc táborozó diák volt a Kisalföld podcast stúdiójának vendége a héten. A gyerekek kipróbálták a műsorvezetői széket és interjút is adtak.
A podcast táborosok nem utoljára voltak stúdiónk vendégei, műsorvezetőként többen is visszatérnek.
A győri Studium Élményházban táborozó gyerekek érkeztek szerkesztőségünkbe csütörtökön. A podcast tábor résztvevői a hét során kipróbáltak mindent, ami a "hangos".
Hallgassa meg!
- Készítettek interjút, olvastak hangoskönyvet, reklámszöveget, voltak műsorvezetők- sorolja Péter Mónika, a Studium Élményház vezetője.- Azt szerettem volna, ha mindent ki tudnak próbálni, ami a hanganyagokkal kapcsolatban szóba jöhet és magam is meglepődtem, milyen komoly témákat hoztak elő, amikor egymással készítettek interjút.
A csapat felkészülten érkezett a Kisalföld podcast stúdiójába, egymás után ültek be a műsorvezetői székbe és faggatták kollégánkat a munkájáról. Helycserét követően, a gyerekek is elmondták, ha nekik lenne podcast csatornájuk, milyen tartalmakat készítenének szívesen és kivétel nélkül remek ötletekkel álltak elő.
- Szeretnék leszokni a telefonozásról, de nem tudom, hogyan csináljam- mondta Kovács Flóra.
Nem ő volt az egyetlen a nyolc gyerek közül, aki olyan témajavaslattal rukkolt elő, ami minket is arra ösztönzött, hogy teret adjunk a gyerekeknek és valóban elkészítsük a közreműködésükkel ezeket az adásokat.
Péter Mónika, a Studium Élményház és Tanulóközpont vezetője tartott a héten podcast tábort gyerekeknek a héten. A program részeként csütörtökön ellátogattak a Kisalföld szerkesztőségébe, hogy kipróbálják magukat egy igazi stúdióban. Mike Márk, Zsolnai Zsófia, Kovács Flóra, Smuk Zoltán, Nagy Hanna, Nagy Liliána, Somogyi Soma és Németh Botond egymás után ültek be a műsorvezetői székbe.
A gyerekek felkészülten érkeztek nem csak kérdésekkel, hanem válaszokkal is. Arról kérdeztük őket, hogy ha ők készítenének műsort, milyen témákkal foglalkoznának szívesen, illetve milyen tartalmakat keresnek.
- Azt vettem észre, hogy a kortársaim sokat foglalkoznak a külsejükkel, de nem tesznek érte semmit- mondta Zsolnai Zsófia, aki angol nyelvű podcasteket hallgat.
Volt, akit komoly közéleti kérdések foglalkoztatnak, de Soma szerint nincs sok értelme a gyerekeknek javaslatokat tenniük, mert a felnőttek úgysem hallgatnak rájuk. Liliána és Flóra arra panaszkodtak, hogy a legtöbb gyerek nem hajlandó lemenni együtt játszani a többiekkel, helyette inkább a telefonjukat nyomják. A srácok a közlekedés és a sport témaköröket boncolnák, Hannát a környezetvédelem érdekli.
A közeljövőben mindegyiküknek segítünk, szakértőt hívunk a stúdióba, hogy a megfelelő embernek tehessék fel kérdéseiket.
kisalfold.hu podcast
- Tanév eleji összeomlás helyett: szervezettség
- Kocsmatúra Varga Viktóriával - Sörpremierrel érkezik Győrbe ismét az Oktoberfest
- Virtuális védőháló - Internetbiztonság szülőnek, gyereknek
- Sörpremierrel érkezik Győrbe idén is az Oktoberfest
- Legyen a szeptember IskolaPélda! - Podcast Rosta Roland rendőrrel