Belenézni az elefánt szemébe – interjú dr. Andréka Györggyel, a győri Xantus János Állatkert igazgatójával

– Jó lehet egy állatkertben tölteni a munkanapot.

– Hat-hét évesen keveredtem el egy nyári zoo-táborba a pécsi állatkertben, aztán tizenhat éves koromig minden nyaramat ott töltöttem. Egész életemben állatkertben, nemzeti parkokban vagy vadas területen dolgoztam. Van olyan hely, ahová egész életében vágyott? Mert nekem van. Ha megkérdezne, hogy hová mennék pihenni, azt válaszolnám, hogy egy állatkertbe.

– Miként lett az igazgatója?

– Győrben születtem, orvoscsaládban nőttem fel. Szerencsére a bátyám továbbvitte a hagyományt, így én letérhettem az útról. Végül állatorvosként diplomáztam, aztán vadgazdász–szakmérnökként Gödöllőn végeztem. Utána egyből a Fővárosi Állatkertbe kerültem állatorvosként. Ott is éltem egy kis szolgálati lakásban cserébe azért, hogy huszonnégy órában ügyeltem a nagycirkuszban, az állatkertben. Onnét kerültem át Győrbe, már igazgatónak.

– Állatorvosként is fűződnek a nevéhez bravúrok.

– Segíteni egy élőlényen a legjobb érzés a világon. Elefántot műteni nagyon macerás, mert nehéz átbökni a tűt a vastag bőrön. Az viszont csodálatos, amikor nekitámasztom az állat oldalának a létrát, felmászok rá vagy belenézhetek a szemébe.

– A munkahelye sokat változott két évtizednyi vezetése alatt.

– Igen, felnőtt velem együtt. Huszonhat évesen lettem igazgató, messze a legfiatalabbként ezen a poszton Európában. Az állatokkal könnyebben boldogultam, de arról fogalmam sem volt, mit jelent egy gazdasági társaság ügyvezetőjének lenni. Aztán szépen lassan megtaláltuk az utat.

Tudományos munka, természetvédelem

– Vetélytárs a többi állatkert?

– Nem. Egyrészt azért, mert azok az emberek, akik ma vezetik őket, az első generációját jelentik azoknak, akik hivatásuknak tekintik az állatkertészetet. Együtt kezdtünk, ismerjük egymást. Nemrégiben a most érkezett elefántok szállítása miatt három hetet töltöttünk egy autóban a veszprémi állatkert vezetőjével, és a három hetet végigbeszélgettük, még a rádiót sem kapcsoltuk be. A két létesítmény 75 kilométerre fekszik egymástól, mégsem vetélytársként, hanem kollégaként, igazi jóbarátként tekintünk egymásra. Eggyel pedig legyünk tisztában: egy jó állatkert egy másiknak nem konkurenciája, inkább reklámja. Vetélytárs csak egy rossz üzenetet hordozó hasonló létesítmény lehet, amely elveszi a kedvünket. Ha ön elment a veszprémibe és jól érezte magát, akkor Győrben is kíváncsi a hasonló helyre.

– Ha már itt tartunk: mi a véleménye a töltéstavai Kimba parkról?

– A Kimba park egy állatkerti engedéllyel rendelkező létesítmény, de nem állatkert. A tulajdonosi kört jól ismerem, világhírű cirkuszművészek, generációk óta elefántokkal foglalkozó artistacsalád. Tavaly két elefántjukat vesztették el, megértem, hogy a megmaradt háromnak jobb elhelyezést biztosítanának. Az ifjabb és idősebb Casselly az állatokhoz értő emberek, de nem állatkertészek. Nem hívhatunk állatkertnek egy olyan létesítményt, ahol kötőfék és vezetőszár lóg a zebrák fején, ahol zsiráfok hátán lovagolnak vagy elefántokkal kosárlabdáznak. Egy állatkertben természetes valójukban mutatjuk be ezeket a csodálatos lényeket, hiszen önmagukban, bohócsapka nélkül is érdekesek, varázslatosak. Egy állatkert hitvallása teljesen más, mint egy cirkuszé, mi nem csupán szórakoztatni akarunk vagy bemutatni az állatokat, nálunk tudományos munka folyik, oktatás, természetvédelem, fajmegőrzés.

Jó, ha tudja: Győrben az elefántok egy európai és világméretű tenyészprogram részei. Nekünk nincsenek saját elefántjaink, nem mi határozzuk meg, hogy milyen egyedeket fogunk tartani. Elhatároztuk, hogy részt vennénk az afrikai elefántok megőrzését célzó tenyészprogramban. Ezért, amikor összegyűlt annyi pénzünk, hogy felépíthettünk egy megfelelő tartóhelyet, akkor megkérdeztük, hogy mi kell ahhoz, hogy egy afrikai elefántot méltó körülmények között tarthassunk. Átnéztük a sok száz oldalas leírást, és amikor igent mondtunk, akkor a fajvédelmi program irányítói állva tapsoltak, hogy végre van egy új tartóhely, amely részese lehet a faj megvédésének. Akkor megkérdeztük, hogy bika- vagy tenyészcsapatot, kiöregedő teheneket tartsunk, és ennek megfelelően léptünk. Miután elkészült a bemutató, ők örömmel és bizalommal bocsátották rendelkezésünkre az elefántokat.

– Más a cirkusz, mint az állatkert?

– Teljesen. Egy cirkuszt nem csak a sátor különbözteti meg az állatkerttől, fontosabb ennél az üzenet, a hitvallás, amit közvetít. Egy állatkertben az állat nem csupán eszköz, hanem maga a cél. A jólétük a legfontosabb. Talán egyszer a Kimba park is megtalálja majd a maga útját és nem a szórakoztatás oltárán áldozza fel állatait. Biztos vagyok abban, hogy a látogatók megfogalmazott véleménye és a folyamatosan változó, fejlődő jogszabályi keretek, az engedélyező hatóság figyelme tovább segíti ezt a folyamatot.

A személyesség varázsa

– Hogy élték meg a járványt, a bezárást?

– Minél inkább önfenntartó egy kert, annál súlyosabban érintette. Hiszen bevétel híján is gondoskodni kell lakóinkról, és nem tehetünk utcára hatalmas tapasztalattal és lelkesedéssel rendelkező állatkertészeket. Szerencsére a Magyar Állatkertek Szövetségének tizenhárom tagja egytől egyig önkormányzati vagy állami fenntartású, így mi is kaptunk segítséget. A győri állatkertet a központi kormánytámogatás mellett a tulajdonosa, az önkormányzat is kiemelten támogatta.

– Van jövőjük az állatkerteknek?

– Hogyne, sőt. Az állatkertek a szabadidős szórakoztatópiac messze legnépszerűbb létesítményei, hazánkban évente három és fél millió jegyvásárlóval. A győri a Nyugat-Dunántúl leglátogatottabb turisztikai intézménye. Húsz éve negyvenezerrel kezdtük, most egy normális évben 150–200 ezer látogatónk van. A győri önkormányzat odafigyelve, kiemelten támogatja az állatkertet. Dr. Dézsi Csaba András polgármester amellett, hogy ragyogó madarász, állatokat és az állatkertet szerető emberként gyakori látogatónk. Segített az elefántok hazaszállításában is, a napokban pedig együtt jártuk végig az ország több állatkertjét.

– A Magyar Városok Program révén pedig majdnem hárommilliárd forintos fejlesztésre volt lehetőség. Hova tovább?

– Amikor fiatal fejjel idekerültem, egy idős svájci állatorvos kolléga azt tanácsolta, hogy mindennap tegyek valamit azért, hogy jobb legyen a hely. És ha egyik nap úgy látom, hogy minden jó: na, akkor aznap adjam be a felmondásomat. Igen, az elmúlt pár évben sokat dolgoztunk, a következőkben pedig még többet fogunk. A vágyam? Határ a csillagos ég. Ugyanakkor nem tudományoskodhatjuk túl, meg kell tudnunk állni a szabadidős piacon, vagyis minél többet át kell vállalnunk a fenntartási költségeinkből. Jelenleg 140 faj 700 egyedét mutatjuk be. Kiemelt célunk az, hogy minden bemutatott faj természetes élőhelyi védelmében is részt vállalhassunk.

– Gondolom, hogy koalák, pandák, a nagy sztárok Győrbe hozatalára nincs esély.

– Egyrészt valóban más szintet jelentenek, másrészt ha Budapesten vagy a schönbrunni állatkertben láthatók pandák, akkor mi küldjük oda az érdeklődőket. Érdekes a helyzetünk, hiszen négy nagy állatkert – az említettek mellett Pozsony és Veszprém – között vagyunk, és mégis megtaláljuk a számításunkat.

– Mi az előnyük?

– A családias környezet. Aki ide belép, azt megérinti a hely szelleme. Mi minden látogatónak megfogjuk a kezét, végigkísérjük és elmeséljük neki a saját mesénket. A személyesség varázsa. Pedig, hozzáteszem, az elefántkifutónk az ország legnagyobb, Európa egyik legnagyobb kifutója, nagyobb, mint például az épülő budapesti Biodómé.

Megtalált értékek

– A végén csak nem hagyhatom ki: járt Afrikában, nem is egyszer. Meséljen róla!

– Vidékről, intenzív katolikus családi közegből, eminens diákként felkerülve kicsit elvesztettem a saját utamat a rendszer-változtatás Budapestjének forgatagában. Ezért a kórbonctan professzorom azt mondta nekem: „Kapsz egy évet, gondold át, mit akarsz, utána találkozunk.” Életem egyik legfontosabb éve volt, helyére tette bennem az értékeket. Mire visszajöttem, tudtam, hogy mit akarok. Így jutottam ki először Tanzániába.

Végigjártam az ottani természetvédelmi területeket, nemzeti parkokat, de nem orvosként, hanem hordárként, culágerként, sofőrként. Izgalmas időszak volt: ’92–93-ban Burundiban voltam, aztán kilencvennégyben, az ­apartheid megszűnésének évében egy vadgazdálkodási szimpóziumon Dél-Afrikában jártam, onnét Kelet-Afrikába keveredtem, mert Ruandában a gorillákat szerettem volna megnézni. Ekkor zajlott az egymillió életet követelő hutu–tuszi válság.

Szerencsém volt. A kétezres évek végén, 2008-ban a háború sújtotta Szudán állatállományának felmérésében és a nemzeti parkok újraindításában segítettem. Izgalmas, felemelő feladat, igazi férfimunka volt.

– Volt életveszélyben?

– Legyen elég annyi: megtanultam bizonyos helyzeteket túlélni. Most pedig itt vagyok, a világ legjobb helyén. Bou-Bou, az elefánt és a sok új jövevény remekül érzi magát, ez a legfontosabb – hangsúlyozta Andréka György.

Névjegy

Dr. Andréka György Három fia és egy lánya van, a legidősebb gyermek 22, a legkisebb 7 éves, informatikusnak, építésznek, gyógytornásznak készülnek. Otthon húsz feletti létszámban tartanak birkát, három lovat, négy-öt kutyát és macskát. Felesége szintén állatorvos. Szabadidejében szívesen motorozik. Kedvence Tanzánia és a keskenyszájú orrszarvúk: szerinte Afrikában egy kicsit minden színesebb, illatosabb, mint máshol.