2023.08.27. 16:48
Fotókon múlt és jelen Sopronban - galéria
A Múlt és Jelen fotópályázatot már tizedik alkalommal rendezték meg, melynek célja, hogy a digitális technikával készült képek mellett az analóg technikájú fotókat is megismerhessék a látogatók.
Fotók: Szalay Károly
- Idén a monokróm és az építészet volt a papír alapú (analóg) kategória témája, a digitális kategóriának pedig a természet és színes kötetlen képek - mondta Hipságh Gyöngyi a Soproni Fotóklub elnöke.
Fotókon múlt és jelen Sopronban - galéria: Szalay Károly
- Hetvenhárom fotót láthatnak az érdeklődők és nagyon örülünk annak, hogy nem csak a környékről, hanem az ország több részéről, sőt határainkon túlról, a magyar lakta településekről is érkeztek pályamunkák. Elmondhatom, hogy ma már az idősebb korosztály mellett a fiatalok is próbálkoznak az analóg technikával, valamint az előhívással, így kiegészítve tudásukat.
A Múlt és Jelen kiállítást szeptember 13-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Liszt központban.