Férfi kosárlabda

2 órája

Biztatóan mutatkozott be a Sopron KC új igazolása

Ahogy összességében az újjáalakuló Sopron KC, benne új játékosuk, Takács Kristóf is biztatóan mutatkozott be tétmérkőzésen, az első bajnokin. A Körmendről igazolt kosaras a klub honlapján nyilatkozott a rajtról.

Kisalföld.hu

Takács Kristóf (fehérben) örül a győztes rajtnak.

Fotó: Wölfinger Béla/SKC

Az új szerzemény első kosara egy támadólepattanó után szép mozdulattal a levegőből egy kézzel visszatett "pöci" volt, ami megadta az áttörést a játékosnak.

– Amikor a pályára kerültem, végig igyekeztem koncentrálni mind támadásban, mind pedig védekezésben. Kétségtelen, jó érzés volt új csapatomban megszerezni az első pontokat, és lehet valóban adott némi plusz önbizalmat – kezdte Takács Kristóf, aki hozzátette: –Nem kezdtünk túl jól, főleg védekezésben, de egy időkéréssel sikerült rendezni a sorokat, és ennek köszönhetően fordítani tudtunk. Nem fogtunk ki jó dobóformát, távolról és a büntetővonalról is sokat rontottunk, így nem sikerült leszakítani a Debrecent, sőt, volt, hogy vissza is szerezték a vezetést. Ezzel együtt egy végjátékot nem szabad úgy elrontani, ahogy most tettük és így engedtük, hogy megnyert meccset hosszabbításra mentsen az ellenfél. Ugyanakkor viszont valahol a csapat erejét mutatta, hogy a hosszabbítást és a mérkőzést abból a hátrányos lélektani helyzetből is sikerült megnyerni.

A gyengébb dobóforma, valamint annak ellenére, hogy sok az új játékos, meglehetősen egységesnek tűnt kívülről az SKC a pályán. Ezzel kapcsolatban így fogalmazott a kosaras:  – Nagyon jó a hangulat az öltözőben, és szerintem az, hogy küzdünk egymásért, szerintem a pályán is “átjött”, és ezt érezve a szurkolók is nagyon sokat segítettek. A jó öltözői hangulatot fokozta ez a nehezen kivívott győzelem. Minden siker segít ebben, jó volt, hogy így indítottuk a szezont, de ez még csak az első forduló volt. Akadtak jócskán tanulságai ennek a meccsnek, amelyekből tanulva kell tovább javulni, fejlődni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában