2024.09.17. 14:09
Koroncón nagyszerűen érzi magát, de a profi közegből kiábrándult a korábbi NB I-es futballista
Nagy Patrik négyévesen az ETO-nál kezdte pályafutását, majd alig 14 esztendősen az osztrák Rapid Wienhez szerződött.
Nagy Patrik (b) remekül érzi magát a koroncói csapatban.
Fotó: Csapó Balázs
Öt évig futballozott az akkor legjobbnak számító, Bajnokok Ligája-résztvevő osztrák gárdában. Miután hazatért, több fővárosi csapatban, a Ferencvárosban, az Újpestben és a Vasasban is megfordult, de játszott Kecskeméten, Szombathelyen és Sopronban is. Tizenkét év vándorlás után 2017-ben nagy reményekkel tért igazán haza, majd Gyirmóton több mint kétszáz bajnokin lépett pályára. Rövid mosonmagyaróvári kitérő után idén év elején Koroncóra igazolt, ahol már a második idényét kezdte el.
Nagyszerűen érzem magam Koroncón, egyáltalán nem bántam meg, hogy odaigazoltam
– szögezte le a rutinos középpályás. – Bevallom, sokkal jobb képességű a csapat, mint ahogy azt én korábban gondoltam. Amikor megszűnt Mosonmagyaróváron a szerződésem, szó volt róla, hogy esetleg Ausztriába igazolok, de mivel az ELTE-n, Budapesten germanisztikát tanulok, nem akartam még pluszban utazgatni, miután naponta Győrbe hazajövök. Sikerélményből is több akad, hiszen amióta a csapat tagja vagyok, bajnokin még nem kapott ki a Koroncó.”
Bár azt mondja, viszonylag gyorsan elfelejtették a profi csapatok, akadt kérője a magasabb osztályból.
„A menedzser Vörösbaranyi József közreműködésével nemrég a másodosztályú listavezető hívott, de a távolság miatt végül nem szerződtem oda.”
A focit ugyan még mindig imádja, ám nem maradna játékoskarrierje után sem a pálya körül.
„Kissé kiábrándultam a közegből, ami a profi futballt körülveszi. Azt gondolom, amit az elmúlt két évben kaptam, azt nem érdemeltem meg.
Nem lehet tudni, mit hoz az élet, de jelen állás szerint ha egyszer abbahagyom a labdarúgást, tanár leszek.
Nagyon szeretem a németet, s majd ezt a nyelvet szeretném tanítani. De az még odébb van, s addig nemcsak a nagypályán, hanem a kicsin is bizonyíthatok. Nagy örömömre meghívtak az ománi vb-re készülő socca válogatottba.”