2024.07.20. 09:47
ETO - rajt előtti körkép a játékoskeretben, zárt kapus meccs a Kisvárdával
Dunaszerdahelyen 2–1-es vereséget szenvedett az ETO a helyi csapattól. Fotó: eto.hu
A következő hétvégén megkezdődik az OTP Bank Liga 2024/25-ös idénye. Az idén 120 éves ETO már pénteken este pályára lép, a szintén újonc Nyíregyháza Mezőkövesden – a szabolcsi megyeszékhelyen még nem készült el az új stadion – fogadja a győri zöld-fehéreket.Egy hét van tehát a kezdő sípszóig, minden klubnál az utolsó simításokat végzik a játékoskeretek kialakításán, illetve a formába hozást illetően.
Győrben a szurkolók is érdeklődéssel várják, kilenc év után milyen változások történnek az NB II-ben az előző idényben második helyen végzett együttesnél. Eddig a reméltnél talán szerényebb a mozgás, főként ami az érkezőket illeti.
A csapat hátsó alakzatait erősítendő igazolták le az albán Albion Markut a Dinamo Tiranától, valamint honfitársát, Eneo Bitrit a norvég Valerengától, a védekezésben jeleskedő szerb–magyar Miljan Krpicet az FK Vozdovactól. A DAC 1904-től kölcsönbe érkezett a szerb–bosnyák Zeljko Gavric, aki remélhetően valódi erősítést jelent majd a korábban a dunaszerdahelyi klubtól Győrbe került kölcsönjátékosokkal ellentétben.
Az ETO-nál készülnek a visszatérők is: Somorjáról Csóka Bálint, Pécsről Lacza Alex. A Transfermarkt szerint Tatabányáról távozott az oda kölcsönadott Buna Gábor. Győrött edz a dunaszerdahelyi Samuel Petras kapus, Keresztes Krisztián, Filip Ráska védő, de sorsukról a klub még nem adott tájékoztatást.
Az előkészületi mérkőzéseken szóhoz jutott az akadémiai csapatból Koncz Dávid és a kameruni Luc William Ntsama.
A távozókat illetően nyilvánosságra került, hogy Szujó Attila Kazincbarcikán, Tuboly Máté – debreceni kölcsön után – a DAC 1904-nél folytatja pályafutását. Huszár Marcell egy évig a Diósgyőri VTK játékosa lesz. A Transfermarkt szerint visszatért a Csíkszeredához a tavaly a DAC 1904-től kölcsönben az ETO-ban szereplő Kovács Márk.
Az átigazolási időszak egyébként augusztus 31-ig tart.
A rajt előtti utolsó előkészületi mérkőzését szombaton 16 órakor játssza az ETO, a Bp. Honvéd akadémiáján zárt kapuk mellett találkozik a Kisvárda NB II-es együttesével. A mérkőzés a győri klub youtube-csatornáján megtekinthető.