7 órája
Százmillió forintból vált járhatóvá a Pándzsa utca Écsen - fotók
Közel 100 millió forintból valósult meg egy fejlesztés Écsen.
Fotó: Krizsán Csaba
A 2200 lakosú, dinamikusan fejlődő településen a Pándzsa utca eddig murvás, gödrös volt, pedig a környéken sok az építkezés, egyre több fiatal család költözik az utcába. Éppen ezért volt fontos, hogy jó minőségű utat kapjanak a környéken élők, mondta el a csütörtöki átadó Szabó Norbert, a település polgármestere. Hozzátette, hogy évek óta tervezték ennek a beruházásnak a megvalósítását, de erre önerőből nem lett volna lehetőségük. Most egy TOP Pluszos pályázat elnyerésével, a vármegyei önkormányzat támogatásával és saját önerő hozzáadásával valósulhatott meg.
Átadták a megújult Pándzsa utcát Écsen és fákat is ültettek
Fotók: Krizsán Csaba
A Pándzsa utcát a Tó út és a Kis utca között 311 méter hosszan aszfaltozták le, 5,5 méter szélességben.
Kara Ákos, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy a vízelvezetést is megoldották a projekt keretében. ami Écsen különösen fontos, hiszen a település egyrészt dombos területen fekszik, egy másik része viszont mélyebben fekvők, így az esőzések gyakran okoznak gondot. Nemrégiben adták át a falu rendezvényterét, a vízelvezetés kiépítése ott is kiemelt kérdés volt, így elmondható, hogy Écsen egymásra épülnek a fejlesztések.