2023.08.26. 07:00
Trabantokkal padlógázzal – Szautner Endre visszaemlékezése az 1989-es Épfu-versenyre
Több mint három évtized után rendeznek újra autóversenyt Győrben: a WHB Győr Rally szeptember 8–10-én a hazai autósport legjobbjaival szórakoztatja a kilátogatókat. Az izgalom, a küzdelem garantált. Ne feledjük, a hetvenes-nyolcvanas években volt már hasonló verseny. Szautner Endre részt vett az egyik utolsó viadalon, az 1989-es Épfu-ralin.
Az akkori versenyeken nem volt akkora különbség az indulók között, az anyagi lehetőségek kiegyenlítettebbek voltak.
– Első és másodosztályú verseny volt, én húszéves srácként a másodosztályban indultam a mitfahreremmel – mondta el lapunknak a Tápon élő Szautner Endre. – A vásárcsarnoknál volt a rajt és a cél is, a gyorsasági szakaszokat, talán négyet, Tényő és Ravazd között tartották, Veszprémvarsány, Sokorópátka érintésével, az erdei rész 14 kilométeres volt. Az egynapos viadalt, ha jól emlékszem, szombaton rendezték, az út mellett tolongtak a nézők. Természetesen, ahogy akkoriban minden hasonló versenyen, hatalmas volt az érdeklődés, a befutónál jókora tömeg várt minket.
– A rajtoltató a magyar autó- sport egyik legendája, a győri születésű Bolgár Iván volt, aki ma már 83 éves – mondta el lapunknak Szautner Endre. – Budapestre költözött, híres Formula–1-es rajtbíró lett.
A Volán-ralik utódai
Szautner Endre az ország számos versenyén vett részt a nyolcvanas évek közepétől, túraversenyeken, Szombathelytől Nagykanizsán át Székesfehérvárig. Trabanttal, mi mással, akkoriban nem volt nagy a választék. Először az Épfu SE-ben, a szakosztályvezető az a Bognár Gábor volt, aki a mostani verseny szervezésében is aktívan részt veszt. 1988-ben átigazolt a Rekard-hoz, mert ott dolgozott autószerelőként, sofőrként, a vállalat vezetőit fuvarozta. Tőlük kért segítséget hobbijához, és ők a kérését támogatták, így megalakították a súlyemelők és a labdarúgók után a harmadik szakosztályt, a ralit. Három évig versenyzett az egyesületnél, két évig Trabanttal, a legendás Mecsek-, Veszprém és Budapest-ralin is nyomta a gázt. Az egykori Volán-ralik után rendezték meg 1989-ben az Épfu-ralit, néhány év kihagyás után.
Keleti autócsodák
Trabantok, Wartburgot, Zastavák, Ladák, Skodák alkották zömmel a másodosztály mezőnyét, vagyis a keleti autócsodák, az első osztályban egy-egy Peugeot 205-ös, Lancia, Ford tűnt ki, a nyugati kocsikat szinte már megbámulták. A sportág legjobbjai mind ott voltak, például 1990-ben Ferjánczék, az ő nevüket azért talán mindenki ismeri. Köbcenti alapján osztották be a kategóriákat, 750-ig volt egy kategória, a következő 1150-ig. A gépátvétel az Épfu-telepnél volt, a zárt parkoló a vásárcsarnoknál. Egy kategóriába 25–30-an is neveztek, bizony más világ volt. Nem volt akkora különbség sem az indulók között, az anyagi lehetőségek kiegyenlítettebbek voltak, mint manapság.
Szétdurrant a motor
– Az utolsó szakaszon a motorom szétdurrant, beállt a főtengely, elszakadt a hajtókar, a dugattyú szétvágta a teljes blokkot, így kiestünk. Ez Ravazdnál történt, de azért bevontattak minket a célba, így úgy vették, hogy befutottunk. Jó élmény volt, alig múltam húsz, még legényember voltam. Jó lenne, ha a mostani versenyen is ott lehetnék, ha más nem, a gyermekeket szívesen, jótékony céllal elvinném egy körre a Trabantommal a városi gyorson – fejezte be vissza- emlékezését az egykori versenyző, aki Trabantjával a mai napig ott van a rábaringes versenyeken.
Az országos verseny győri fordulója
Az MNASZ Országos Rally Bajnokság győri fordulóját, a WHB Győr Rallyt szeptember 8–10. között rendezik a névadó főszponzor, a WHB Group, Dézsi Csaba András polgármester, a Széchenyi István Egyetem, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával, az Arrabona Rally Club, a Mitko Magyarország és a TRP Hungary együttműködésével.