A régi népi kézművességet folytatja: a győri Szabó Karola szalmazsákra született

Ma már a háztartásokban kevés helyen találkozhatunk a régen mindennapos, szalmából készült tárgyakkal, és még kevesebben vannak, akik el is tudják készíteni azokat. A kapolcsi születésű Szabó Karola több mint huszonöt éve készít szalmafonásokat leányával együtt.

– mesélte Karola.

– Láttam, hogy milyen csodákat lehet ebből az anyagból alkotni. Akkor eszembe jutott a gyerekkorom, minden, amit otthon átéltem. Azt mondtam, visszatérek a gyökerekhez – mesélte Karola, aki arról is beszélt, hogy régen a szegény ember mindent felhasznált, a szalmát is. A józan paraszti ész mindig kitalált valamit, hogy a semmiből is valamit tudjon előállítani. Karola gyermekkorában maga is megtapasztalta a kapolcsi szülői házban a nehézségeket.

– Én a szó szoros értelmében szalmazsákra születtem. Otthon, Kapolcson a házunk teteje is szalmából készült, szalma- zsákon aludtunk, szalma volt az állatok alomja. Gyerekkoromban láttam a szomszéd bácsit szalmából szakajtót készíteni. Édesapám kosarat font, egy szomszéd néni csuhéból szatyrokat, lábtörlőket készített. Nem volt pénzük, sokszor csereberélték egymás között az elkészített dolgokat, néha akár élelemre is – mesélte látogatásunkkor, miközben szorgosan készített egy szakajtót. Hogy azt mire is használták? 

– Mikor gyerek voltam, édesanyám minden héten egy nagy teknőben megdagasztotta a kenyértésztát, letakarta, megkelesztette. A szakajtóba beleterítette a konyharuhát, meglisztezte, aztán a kezével kiszakított egy akkora darabot, ami pont belefért, majd belehuppantotta a tésztát és abban tovább kelt. A konyharuha négy sarkát ráhajtotta a kenyérre, majd a következőket is kiszakította. Általában 3–4 kenyeret sütöttünk egy alkalommal, mert annyi fért bele a kemencébe. Ha kisült és kihűlt, vászonba takartuk és a pince hűvösébe tettük. Puhán maradt sokáig. Most is érzem a számban az akkor sütött kenyér ízét – idézte fel a gyerekkori emlékeket Karola, aki sok mindent készített az évek során szalmából. Aztán jött a Covid, a bezárkózás. Az emberek nem mertek boltba menni, elkezdtek otthon kenyeret sütni.

– Akkor kezdtem el szakajtókat készíteni, mert egyre nagyobb igény volt rá. Élveztem, hogy visszajöttek gyerekkorom képei, ahogy a szomszéd bácsi fonta szalmából a szakajtókat. Nagyon élvezem, nem tudok leállni vele. Sokan keresik azóta is. Az utóbbi időben a Mesterségek Ünnepére készülök. Leányommal együtt huszonötödször veszünk részt ezen a csodálatos ünnepen. A Petőfi-emlékévhez kapcsolódóan az idén a rendezvényen „Befordultam a konyhára…” címmel a népi parasztkonyha kellékei kerülnek a fókuszba. Olyan konyhai eszközöket mutatnak be a mesterek, amelyek a mai modern konyhában is hasznosak lehetnek, mint például fazekastermékek, sütő- és főzőedények, lakás- és konyhatextilek, tárolóedények, valamint vesszőből, csuhéból, gyékényből készült használati tárgyak. Én úgy érzem, hogy a szalmafonás kicsit mostoha népművészet, nem ismerik el igazából. Mindig intenek, hogy ez csak szalma. Holott az én mottóm szerint: „aranyat ér hozzáértő kezek között” – szögezte le mosolyogva. Mint mondja, ez a tevékenység időigényes, aprólékos, sziszifuszi munka. Megszállottság kell hozzá. 

Karola szívesen osztja meg tudását. Járja a vármegyét, az országot, a világot és népszerűsíti a szalmafonást. Nem csak az óvodai kollégáit tanította a kézműves fortélyokra. Tanítókat, közművelődési szakembereket is, de nagyon hálás alanyok a gyerekek a játszóházakban. Az aranysárga, melegséget sugárzó anyagból szívesen készítenek valami apróságot, amit magukkal is vihetnek. Karola ugyanis szalmából nem csak hagyományos eszközöket tud készíteni. Képzelete szabadon szárnyal és bábszakkörvezetői múltjának köszönhetően meg is tudja valósítani. Akár madarat, egeret, angyalt is elkészít, miközben szívesen mesél, mint óvó néni korában.