Beruházás az egészségért

2024.07.05. 19:19

Fittparkot adtak át Győrladaméron – „Egy kis mozgás senkinek sem árt” – fotók, videó

„Egy kis mozgás senkinek sem árt” – a jól ismert szlogen fényében adták át pénteken este a nemrég megépült fittparkot a településen. A beruházás hét és fél millió forintba került.

Kisalföld.hu

A község jelenleg két sportterülettel is rendelkezik. Az egyik pálya általában a falunapoknak adott helyet a településen, így az önkormányzat számára nagy öröm volt, hogy pár évvel ezelőtt a Sharks amerikai foci utánpótlás csapata edzések céljából is elkezdte használni a területet. 

fittpark
Fittparkot adtak át Győrladaméron – Péntek este a fiatalok és az idősebbek is birtokukba vehették az új fittparkot. Fotók, videó: Molcsányi Máté

Fittparkot adtak át Győrladaméron

Az önkormányzatnak fontos és kiemelt célja a közösségépítés és a sportélet fellendítése. Nem is olyan régen adták át a település pumptrack-bringapályáját, amit napjainkban is nagyon szeretnek a fiatalok, de nemrég egy kültéri ping-pong asztalt is kihelyeztek a helyiek számára. 

Az új fittpark hét és fél millió forintból készült el, ahová számos sporteszközt telepítettek, a hozzá szükséges útmutató táblákkal. 

– A használatukkal minden korosztály megtalálja a számára megfelelő mozgásformát, a szerkezeteket eleve úgy válogatták össze, hogy velük többféle mozgást is el lehessen végezni –fogalmazott portálunknak Pappné Kett Adrienn polgármester. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában