Labdarúgás

5 órája

Priskin Tamás érdekesnek tartja a Bajnokok Ligája új rendszerét

Kisalföld.hu

Meglepetésekkel, nagy gólkülönbségű sikerekkel, illetve kudarcokkal javában tart az idei Bajnokok Ligája alapszakasza, a 2. forduló mérkőzéseit játsszák a csapatok.

A BL megváltozott lebonyolításával kapcsolatban szerintem még korai véleményt formálni, kell legalább egy végig vitt sorozat, hogy helytálló megállípításokat tegyünk - kezdi Priskin Tamás 63-szoros magyar válogatott labdarúgó. - Nekem tetszik, hogy egy-egy csapat hol idegenben, hol pedig a saját pályáján szerepel különböző ellenfelekkel, ez érdekesebbé, izgalmasabbá teheti a mérkőzéseket. Ugyanakkor az is világos, hogy nagyon eltérőek az erőviszonyok a mezőnyben.

A korábbiaknál talán mintha gyakrabban születnének sokgólos győzelmek, illetve vereségek.

"Mivel bővítették a létszámot, több olyan csapat is szerephez jut a BL-ben, akinek erre régen kevesebb esélye volt vagy egyáltalán nem is számíthatott rá - folytatja Priskin Tamás.  - Említhetem a pozsonyi Slovant, amely kedden hazai pályán szenvedett súlyos vereséget a Manchester Citytől. Szerettem volna a helyszínen megtekinteni az összecsapást, de sajnos nem sikerült. Ha végiggondolom a sokgólos eredményeket, hét-egyre nyert a Dortmund, Salzburgban négy-nullra a Brest - számomra meglepetés a Salzburg gyengélkedése - , némileg ebbe a kategóriába tartozik a Barcelona öt-nullás sikere is a Young Boys ellen. Bár amióta Hansi Flick ül a katalánok kispadján, nagyon jól teljesítenek a bajnokságban is. A játékerejüket mutatja, hogy egy erős svájci csapatot vertek ilyen határozott különbséggel."

Szerda esti párosítások: Sahtar Donyeck (ukrán)-Atalanta (olasz), Gelsenkirchen 18.45. Girona (spanyol)-Feyenoord (holland) 18.45. Liverpool (angol)-Bologna (olasz) 21.00. RB Leipzig (német)-Juventus (olasz) 21.00. Benfica (portugál)-Atlético Madrid (spanyol) 21.00. Dinamo Zagreb (horvát)-AS Monaco (francia) 21.00. Lille (francia)-Real Madrid (spanyol) 21.00. Aston Villa (angol)-Bayern München (német) 21.00. Sturm Graz (osztrák)-Club Brugge (belga) 21.00.

Magyar résztvevőnek az Európa-ligában lehet szurkolni, a Ferencváros csütörtökön az angol Tottenhamot fogadja.

"A helyszínen nézem meg a mérkőzést és abban reménykedem, hogy a Tottenham nem lesz olyan bombaformában, mint az elmúlt hétvégén a PL-ben volt, amikor lemosta a pályáról a Manchester Unitedet. Rendkívül erős klubról beszélünk, amely szinte mindig a Premier League felsőházába tartozik. Nagy szívvel, akarattal kell küzdenie a Fradinak és aztán meglátjuk, ez mire lesz elég" - fogalmazott Priskin Tamás.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában