Labdarúgó NB II

2 órája

Dobogóról várja a Gyirmót a Honvédot

Kisalföld.hu

Adamcsek Máté szegedi gólöröme. Fotó: gyirmotfc.hu

A Gyirmót jól teljesített Szegeden az elmúlt vasárnap. A kék-sárgák 1–1-es döntetlent játszottak az alföldi csapat otthonában, és továbbra is dobogós helyről várják a hétvégét. 

A Mezőkövesd kisebb meglepetésre 2–1-re győzött a Vasas vendégeként az NB II nyolcadik fordulójának hétfői zárómérkőzésén. A meccset remekül kezdte a vendégegyüttes, mely már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést, majd az első félidő folytatásában kiválóan védekezett, a szünet előtt pedig megduplázta az előnyét. A fordulás után Pintér Attila együttese gyorsan szépített, és a lefújásig óriási fölényben játszott, ám képtelen volt újra kapuba találni. 
A Vasas legutóbbi öt mérkőzéséből négyet elveszített, és csupán a tizenegyedik, míg a Mezőkövesd sorozatban második győzelmét aratta, és feljött a 12. pozícióba. Rendkívül szoros a mezőny az NB II-ben. Az élvonalba pályázó Va­­sast – a Mezőkövesddel egyetemben – mindössze öt pont választja el a listavezető Kozármislenytől, illetve négy a még feljutást jelentő második helyen álló Szentlőrinctől. 
A Gyirmót kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott eddig ebben a bajnokságban, és ezzel minden esélye megvan, hogy az élcsoport tagja maradjon. A Honvéd elleni mérkőzés a piros-feketék helyezése ellenére nem ígérkezik könnyűnek, de a cél nyilván az ötödik győzelem megszerzése lesz. 

A bajnokság állása
 

1.Kozármisleny8431161115 
 2.Szentlőrinc842212814
 3.Gyirmót842211914
 4.BVSC83508514
 5.Kazincbarcika8413221013
 6.Kisvárda8404131512
 7.Budafok8332121512
 8.Csákvár8323111111
 9.Ajka8323111311
 10.Szeged82519811
 11.Vasas8314141510
 12.Mezőkövesd8314111210
 13.Békéscsaba8233989
 14.Soroksár821511147
 15.Honvéd82159157
 16.Tatabánya82068186

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában