Dunakiliti jó úton jár

2 órája

Falujáró - A Szigetköz egyik gyöngyszemébe látogattunk

Elkészült a Dunakilitihez tartozó Tejfaluszigeten egy új útszakasz, melyet a napokban adtak át. További tervek is vannak útfejlesztésre.

Mészely Réka

Az új utat a lakosságnak Kovács Andorné polgármester és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. képviseletében Csigó András adta át, a felvételen a helyi képviselők, két tejfaluszigeti gyermek, Haskó Márton és Haskó Viola, valamint Benkó Attila atya társaságában.

A napokban adták át Tejfaluszigeten az 1407. sz. út meg- újult szakaszát. Kovács Andorné újraválasztott polgármestert a további tervekről is kérdeztük.

– Amikor 2014-ben polgármesterré választottak Dunakilitin és Tejfaluszigeten, egyik fő célkitűzésem az volt, hogy mindent megtegyünk azért, hogy jó úton járjunk. Érvényes ez útra, járdára egyaránt. 10 éves polgármesterségem alatt megújult, elkészült a Hóvirág, Tulipán utca, a Vízpart, a Mocsolai, a Belsőmajor út, a Füzesi utca és a Mozi köz aszfaltja pályázati forrásból vagy önerőből. Konzorciumban a Magyar Közút Zrt.-vel újult meg végig a Kossuth utca szakasza több részletben, évek alatt – emelte ki a faluvezető.

Hangsúlyozta: a járdák terén is előbbre léptek. A Villa köz, Kossuth utca bevezető szakaszán mindkét oldalon új járdán járhatnak már, egyik oldalon kerékpárossávval, a páros oldalon a temetőhöz vezető szakasz is új. Aztán a Diós utca és az Ady utca is új járdát kapott. Elkészült az SP üzem felé is a járdaszakasz, és most zajlik a Kisfaludy utca (1–27. sz. között) járdafelújítása is. Megvan a forrás Tejfaluszigeten a Radnóti utca járdájára is, várhatóan jövő tavaszra készülhet el a beruházás.

Az új utat a lakosságnak Kovács Andorné polgármester és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. képviseletében Csigó András adta át, a felvételen a helyi képviselők, két tejfaluszigeti gyermek, Haskó Márton és Haskó Viola, valamint Benkó Attila atya társaságában.

– Készül a terv a Csiba Lajos út megújítására és a külterületi utas pályázatra várunk. Következő cél ezen a téren, amiért most küzdenünk kell, hogy újuljon meg a Dunakiliti–Feketeerdő közti szakasz is – tette hozzá Kovács Andorné, aki arról is beszámolt, hogy október 1-jétől, illetve október 11-től az alakuló ülés nyomán új testület kezdi meg munkáját.

– Alpolgármesternek ismét Sárköziné Sreiner Mónikát kértem fel, aki szívesen vállalja azt. A gazdasági és településfejlesztési bizottság elnöke Schnitzer Balázs lesz, a szociális bizottságé pedig Horváth Attila. A bizottságok munkájában részt vesznek az új képviselők: Edelmayer Miklósné, Erdős Zsolt és Gyárfás András. Külsős munkára a gazdasági bizottságba Horváth Etelkát és Bieber Attilát kértem fel, a szociális bizottságba pedig Stergericsné Bertalan Esztert. Sajnálom, hogy Tejfaluszigetről nem indult képviselőjelölt, de ígérem, hogy odafigyelünk a településrészre – avatott be még a polgármester.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában