Labdarúgás

2024.09.03. 10:40

Farkas Balázs Kispestre igazol, más távozók is lehetnek az ETO-ból

Kisalföld.hu

Farkas Balázs

A Nemzeti Sport információi szerint a Nyíregyháza Spartacustól Kesztyűs Barnát, míg a Győri ETO-tól a fiatal csatárt, Farkas Balázst igazolja le a Bp. Honvéd. A két futballista már át is esett az orvosi vizsgálaton, és hamarosan csatlakoznak a fővárosi klub keretéhez.

A paksi nevelés Kesztyűs Barna pályafutása során játszott Nyíregyházán, Budaörsön, a Pécsi MFC-nél és a Budapest Honvédnál is, utóbbival 2020-ban Magyar Kupát nyert. A 30 éves középpályás 111 mérkőzésen lépett pályára az első osztályban, és 116-szor szerepelt az NB II-ben.

A Kisalföld úgy tudja, a 22 éves Farkas Balázs kölcsönben érkezik Kispestre. A csatár az ETO utánpótlásában nevelkedett, majd a 2019–2020-as idényben mutatkozott be a felnőttek között. 2022-ben egyéves kölcsönszerződés keretein belül Siófokra került, ahol 35 mérkőzésen 12-szer volt eredményes. Győrben 52 találkozón 11 gólnál és 7 asszisztnál tart. A mostani idényben 4 mérkőzésen mindössze 89 percet kapott a győrieknél.

Információink alapján távozik Győrből az ugyancsak saját nevelésű Lacza Alex, valamint Csontos Dominik is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában