Kárpáti Béla - Győrből az első világbajnoki résztvevő volt + videó

Kárpáti Béla kispénzű, nyolcgyermekes munkáscsalád gyermekeként született 1929. szeptember 30-án, főként a szabadhegyi grundokon töltötte az idejét. Az ETO-ban elsősorban csatárként és fedezetként szerepelt – kezdetben balösszekötő volt – aztán egyre hátrébb került a csapatban. Baróti Lajos – akinél egyébként is debütált az NB I-ben – évekkel később találta meg az igazi posztját a hátvédsorban.  

Egy hideg novemberi napon mutatkozott be az első osztályban 1948-ban: szebb premierről egy újonc nem is álmodhatott volna: Győrött 3500 néző előtt az ETO 4–0-ra legyőzte a Kispestet, a bajnokság későbbi bronzérmesét. A győztes csapat ez volt: Nagy – Kiss II, Bányik, Fehérvári – Kovács I, Kárpáti – Dombos, Kertesi, Józsa, Spaits, Hiba. A gólokat Dombos, Kertesi, Józsa és Hiba szerezték. 
A technikás, kitűnő lövőerővel rendelkező jobblábas játékos nagyszerűen látta el védőfeladatát, majd utána a labda pontos megjátszására törekedett. Súlypontáthelyezései, indításai sokszor élményszámba mentek. Kiváló testi felépítését jól kamatoztatta a fejpárbajokban. Nagy fegyverténynek számított, hogy a világklasszisok sorát felvonultató fővárosi játékosokat megelőzve Győrből többször bekerült a legjobbak közé. Egy hónappal a londoni 6–3 előtt, a 3–2-es bécsi győzelem alkalmával mutatkozhatott be a válogatottban: 1953. október 11-én Bécsben játszott Ausztria ellen. Győrből összesen 7 alkalommal viselte a címeres mezt, valamennyi győztes találkozó volt, az ellenfelek között szerepelt Csehszlovákia, Svájc, a Szovjetunió és Svédország is. 

Kárpáti Béla volt az első győri játékos, aki kijutott világbajnokságra. A magyar válogatott tagjaként részt vett az 1954-es vb-n, de ott nem lépett pályára és ezért az NSZK-val szemben 3–2-re elveszített döntő után nem kapott ezüstérmet. 
A szomorúan hazatérő csapatot először a hegyeshalmi  pályaudvaron fogadták. Kárpáti Béla a kor szellemének megfelelően így nyilatkozott: 
„Nem törtünk le. Ne felejtsük el, hogy az utolsó mérkőzésen sok volt a balszerencsénk is, hogy mást ne mondjak, négyszer kapufát találtunk. És idegileg is kimerült volt a csapat. De még jobban megtanultunk küzdeni, harcolni és megmutatjuk, hogy az eredmény nem is marad el.” 

Még abban az esztendőben Budapesten rendezték a főiskolai világbajnokságot, amelyen a fénykorát élő magyar labdarúgás képviselői ugyancsak ezüstérmet szereztek. A mieink Skóciát 3–0-ra, Egyiptomot 5–0-ra, Uruguayt 12–0-ra győzték le, a döntőben viszont Romániától 1–0-s vereséget szenvedtek. Kárpáti Béla  minden mérkőzésen a jók között szerepelt, az arabok ellen gólt is szerzett. A miheztartás végett a magyar csapatban olyan nevek játszottak többek között, mint Csordás Lajos, Dalnoki Jenő, Fenyvesi Máté, Kotász Antal, Machos Ferenc, Mátrai Sándor,  Szojka Ferenc vagy Várhidi Pál. 
A kiváló hátvéd 1956-ig szerepelt az ETO színeiben, illetve ahogy akkoriban hívták, a Győri Vasasban, aztán Győrből átigazolt a „nagy testvérhez”, a budapesti Vasashoz. Talán nem véletlenül, hiszen a fővárosi csapat edzőjét akkor éppen Baróti Lajosnak hívták… 

Kárpáti Béla Baróti Lajos hívására igazolt a Vasashoz

Pályafutásának csúcsát a Vasas jelentette: tagja volt a piros-kékek háromszoros bajnokcsapatának és további 12  alkalommal öltötte magára a válogatott mezét. Az Alberttől Zsákig című könyvben így jellemezték őt: 
„Nagyszerű fizikai felépítésű, rendkívül hasznos, fegyelmezett védőjátékos volt. A hátvédhármas minden helyén értékes teljesítményt nyújtott. Nem látványos, hanem célszerű és biztonságos eszközökkel oldotta meg feladatát. Pontosan helyezkedett, jó ütemben lépett közbe és határozottan szerelt. Fejjátékával is kitűnt. Az ellenfél támadásainak elhárítása mellett nagy gondot fordított a megszerzett labda pontos továbbítására is. Egész pályafutása során szerény, sportszerűen küzdő labdarúgónak bizonyult. Legjobb játékát 1955. október 2-án, a csehszlovákok elleni találkozón (3:1) mutatta.” 
Játékos-pályafutása befejeztével edzőként sikeresen dolgozott a Videoton, az Ózd, a ZTE csapatánál, majd hosszú éveken át Nigériában és Kuvaitban oktatta a labdarúgást. Hazatérése után a fővárosban zárkózottan élte a napjait, s súlyos betegsége egyre  jobban megtámadta a szervezetét. Végül a győri Petz Aladár megyei kórházban hunyt el 2003. december 30-án, 75 éves korában. Győrött is alussza örök álmát, abban a városban, ahonnan elindult a karrier útján.