Labdarúgás

2024.07.08. 11:46

Győri szívvel tért vissza - Nagy Ádám lett az NB III-as ETO Akadémia edzője

A 34 esztendős Nagy Ádám lett az NB III-as ETO Akadémia edzője.

Nagy Ádám rendkívül motiváltan tért vissza nevelőegyesületébe, s lett az NB III-as csapat edzője.

Fotó: eto.hu

Nagy Ádám játékosként, az ETO-ban nevelkedett, ahonnan Olaszországba, a Lecce gárdájához került. Idehaza megfordult többek között Veszprémben, Mosonmagyaróváron és Felcsúton, a Puskás Akadémiánál. Edzői karrierjét Mosonmagyaróváron kezdte, ahol az utánpótlásban dolgozott, majd pályaedzői feladatokat látott el a felnőttcsapatnál. Onnan a Puskás Akadémiához került, a fiatal korosztályok után három szezonon keresztül irányította a felcsútiak második csapatát. Legutóbb az NB II-es Mosonmagyaróvárnál volt vezetőedző, onnét érkezik Győrbe.
A Szekeres Adriánt váltó tréner bízik benne, hogy az NB I-es csapatot támogatva, sikeres lesz a harmadosztályban.
„Óriási lehetőség és öröm, hogy a nevelőklubomhoz visszatérhetek – nyilatkozta az ETO honlapján. – Nagyon régóta vártam már erre, boldog vagyok, hogy a vezetőség választása rám esett. Nagyon motiváltan és bizonyítási vággyal tele vágok bele a munkába, ami számomra nem testidegen, hiszen ezt a nagyon fontos pozíciót már egy másik csapatnál korábban betöltöttem, ezáltal ismerem ennek a munkának mind a pozitív, mind pedig a negatív tényezőit. Győri szívvel tértem vissza a csapathoz, maximális odaadással fogok dolgozni, bízom benne, hogy a lehető legsikeresebben tudjuk zárni a szezont, amiben az egyik fő cél, hogy minél több olyan játékos legyen, aki a felnőtt csapat látókörébe kerül és az elsőosztályban is be tudnak majd mutatkozni.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában