Ivartalanítás és fejlesztés

2 órája

Milliós támogatások a győri állatvédőknek - Adó 1 százalék után önkormányzati segítség

Sok állatvédelmi alapítvány és egyesület örülhetett a napokban, ugyanis kiderült, kinek mennyi adó 1 százalékos felajánlás érkezett. Emellett nemrég jelentős önkormányzati támogatást is megszavaztak a győri állatvédőknek.

Simon Roberta

Győr-Moson-Sopronban sokan állatvédő szervezeteknek ajánlották fel az 1%-jukat. A listavezető továbbra is az Emberek az Állatokért Alapítvány volt, vagy ahogy a térségben többen ismerik, a Győri Állatmenhely. Ők több mint 53 millió forint felajánlásban részesültek. A második legtöbbet kapott szervezet a Győri Puha Praclik Egyesület, akik 17 millió 48 ezer forinttal szintén előkelő helyen végeztek az országos ranglistán. 

De sokan segítettek a Mosonmagyaróvári Menedék Állatvédőknek (több mint 7,5 millió forint), a soproni Nektek Ugatunk csapatának (több mint 5,6 millió), a Kutymorgóknak (közel 3,2 millió) és a Soproni Természet- és Állatvédő Egyesületnek (2,3 millió forint).  

A győri önkormányzat nemrég rendkívüli közgyűlésen szavazott meg a győri szervezeteknek többmilliós támogatási összegeket. A Szurkolók az Állatokért Győr Állatvédelmi Alapítvány 3,3 millió forintot kapott gépjárműbeszerzésre, valamint 3,5 millió forintot ivartalanítási, orvosi, bérleti és egyéb eszközök költségének finanszírozására. 
A Győri Puha Praclik Egyesület 6 millió forintot kapott mentvényeik ivartalanítására és a beteg macskák orvosi költségének térítésére. A Kutymorgók a Rászoruló Állatokért Egyesület kutya- és macskaivartalanításra nyert 3,5 millió forint támogatást. A Győri Állatmenhelyet fenntartó Emberek az Állatokért Alapítvány ezúttal 10 milliót kap majd a karanténterület továbbfejlesztésére és karbantartására. 
Nagy sikerrel és érdeklődéssel zajlanak nyaranta a győri állatkertben a Zootáborok, melyeken rendszeresen vannak Állatságok című bemutatók. Ennek finanszírozására kaptak 2,5 millió forint önkormányzati támogatást. A Xantus János Állatkertért és Vadvédelemért Alapítvány pedig 4,5 milliót nyert. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában