Labdarúgás - Lakiéknál a fia örökölte az apai szenvedélyt

– Lakóhelyemen, Mosonszentmiklóson szerettem meg a futballt, okostelefon híján mi még naphosszat rúgtuk a labdát – mondja a kezdetekről. – Kilencévesen igazoltak le, akadt közöttünk rajtam kívül is ügyes gyerek, de ők kevésbé vették komolyan a játékot. Tizennégy évesen úgy éreztem, egyenes utam lesz a csúcsig, mert az ETO-hoz kerültem, még az akadémia nélküli utánpótlásba, Birta Gábor, Szabó Ottó, Csertői Aurél oktattak a játékra. Folyamatosan tagja voltam a korosztályos válogatottaknak, egészen az U20-as évjáratig. Sose felejtem el, Spanyolországban U19-es Európa-bajnoki selejtezőn Sergio Ramos ellen is játszottam… 

– Mi jut eszébe erről a dátumról: 2004. május 26.? 
– Az egyetlen NB I-es mérkőzésem időpontja, csereként az utolsó harmincegy percben játszottam, 3–1-re kikaptunk a Pécstől. Az első csapathoz Varga Zoltán és Reszeli-Soós István vitt fel, de egy tapasztalt, jó nevekből álló csapatban nem kaptam lehetőséget, nem is tudtam gyökeret verni. Úgy döntöttem, hátrébb lépek eggyel, de azzal az elképzeléssel, hogy bebizonyítom, a legmagasabb osztályban a helyem. Az Integrál DAC-hoz kerültem, ahol talán a legtöbbet tanultam Szentes Lázár edzőtől. Örök emlék marad, amikor a legjobb négy csapat közé kerültünk a Magyar Kupában. Ezt egy hatéves Gyirmót-korszak követte, Kiprich József, Soós Imre, Csank János, Sisa Tibor edzők időszakában. Háromszor is ott álltunk az élvonal kapujában, de akkor még nem jött össze a klubnak a feljutás. Bár kaptam ajánlatot NB I-es kluboktól, jól éreztem magam Gyirmóton. A csapattal együtt szerettem volna az első osztályba kerülni! 
– Miért döntött úgy, hogy inkább Burgenlandot választja? 
– Ebben szerepet játszott, hogy a páromék családjának húsipari vállalkozásában szükség volt az én aktív közreműködésemre is. Mivel Gyirmóton az akkori vezetőedző nem igazán számított a játékomra, úgy döntöttem, inkább Ausztriába igazolok. De később Vágó Attila és Király József hívására még kétszer is visszatértem Mosonmagyaróvárra. Hosszú idő után újra NB II-es csapata lett a városnak, örülök, hogy részese lehettem a sikernek. 
– A jelenre maradt a levezetés? 
– Az alkatom, a fizikumom alapján még úgy érzem, bírnám akár a második osztály követelményeit is. A család azonban nagyon megszenvedte a pandémia következményeit, és ekkor már az eszemre hallgattam, nem a szívemre: beláttam, hogy munkaerőként már többet segíthetek. Az alsó-ausztriai Hochwolkersdorfban ugyan kapok költségtérítést, de ezen a szinten azért már inkább hobbi a játék. Harmincéves pályafutásom lassan a befejezéséhez közelít. Van egy tízéves kislányom, Emma, és egy nyolcéves kisfiam, Soma, utóbbi jelenleg az ETO U9-es korosztályában bontogatja szárnyait. Persze még nem lehet tudni, többre viszi-e majd az apjánál, de az már biztos, hogy valamit örökölt az én futball iránti szenvedélyemből.