Egyre több a só a Balatonban

Az édesvizek sótartalmának növekedése, vagyis szalinizációja világjelenség, amely a XXI. század első évtizedeiben került az érdeklődés középpontjába – írja a BalatonScience a Facebook-oldalán.

Ennek elsődleges kiváltó oka a bányászat, a kőolaj- és gázkitermelés, az utak sózása, a műtrágyahasználat és a tájhasználat változása.

Az urbanizáció, a kommunális és ipari szennyvízkibocsátás, beépített, lefedett terület növekedése a vízgyűjtő területen szignifikánsan növeli az iontranszportot, többek között az építési anyagok korróziója, az utak sózása és a szennyvízkibocsátás következtében.

A növekvő szalinizáció hatásait a klímaváltozás tovább erősíti.

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és az Országos Vízügyi Főigazgatóság közös, a Hidrológiai Közlöny 2024. évi 3. számában megjelent tanulmánya átfogó képet rajzol a Balaton-víz kémiai viszonyainak 130 évet átívelő változásáról.

Az adatokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a tó vizének sótartalma a tizenkilencedik század végétől a huszadik század közepéig nem változott, ezt követően azonban az utóbbi ötven évben tartós és napjainkig tartó növekedése indult meg.

Az összes ionkoncentráció a tó egész területén a történeti háttérnek tekinthető 450 milligramm per liter értékről napjainkra 620-690 milligramm per liter körülire nőtt. Eszerint a Balaton egészen az 1980-as évek elejéig édesvizű tó volt, de ma már édes-sós átmeneti vizű.

Az élővizek sótartalma széles tartományban helyezkedik el, a Szent Anna-tóban, Erdélyben az összes ionkoncentráció mindössze 10 milligramm per liter, a Fertőben 1500-2000 milligramm per liter, a Velencei-tóban 3000 milligramm per liter, a tengerekben pedig 35000 milligramm per liter körüli.

Az északi féltekén megfigyelt általános trenddel ellentétben a Balatonban nem a kloridion-növekedés volt a szalinizáció fő oka. A tó vizének összetételét alapvetően meghatározó nyolc fő ion közül egyedül a kalciumion-koncentráció nem nőtt, mert a Balatonban jelentős mértékű mészkőkiválás következik be.

Figyelembe véve azt, hogy az utóbbi évtizedekben a fagyos napok számának csökkenése ellenére a kloridion-koncentráció töretlenül növekedett a tóban, annak forrását sem az utak sózásában kell keresnünk, hanem elsősorban az urbanizációban (a tisztított – szerencsére foszforban szegény – szennyvizekben, illetve a beépített, lefedett terület növekedésében). A Balaton esetében kimutatták, hogy a beépített terület részaránya az 1927-es 1,6 százalékos értékről napjainkra 6 százalékra nőtt.

A Balaton sótartalmának növekedése a klímaváltozással is összefügg, hiszen amíg korábban ilyen nem fordult elő az ezredfordulót követően, napjainkig kilenc alkalommal volt a tó éves vízmérlege negatív, azaz a hozzáfolyás és a csapadék nem fedezte a párolgást, ami szükségszerűen növelte a víz tartózkodási idejét a tóban, ami az oldott sók töménységének növekedését eredményezte.

A sótartalom növekedése szükségszerűen hatással van a tó ökológiai rendszerére, amely azonban néhány korai kezdeményezést kivéve eddig nem képezte vizsgálatok tárgyát. Amennyiben a sótartalom növekedésének tendenciája nem változik, ötven év múlva a Balaton sótartalma megközelíti az 1000 milligramm per liter értéket, amely a tavi élővilág jelentős megváltozását okozhatja.

Forrás: index.hu