Jégkorong

2 órája

Rajtol az Andersen Liga új idénye, erősödött az ETO

Az ETO tovább erősödött. Zalaegerszeg révén új város kapcsolódik be a küzdelmekbe. A korábbiaknál is kiegyenlítettebb és izgalmasabb szezon várható.

Kisalföld.hu

Tíz csapattal indul az Andersen Liga új szezonja. A korábbi résztvevők közül ezúttal nem lesz ott a bajnokság rajtján a DAB-ASP, valamint a Dél-Budai Farkasok, ám csatlakozott a ligához az Egerszegi Titánok. A zalaegerszegiek Óbudán mutatkoznak be az első fordulóban, szombaton.
„Egy ideje már téma volt annak a lehetősége, hogy magasabb szinten is képviselje magát az egerszegi jégkorong, valahogy ebben az évben állt össze minden mozaik, így tudunk indulni az Andersen Ligában” – fogalmaz Hunyadi Bianka, az Egerszegi Titánok ügyvezetője. Simon Alfonz vezetőedző pedig arról beszélt, indulásuk ötletének alapja az volt, hogy mostanra lett meg egy helyi fiatalokból álló mag, amely megérdemli azt a lehetőséget, hogy kipróbálja magát a felnőtthokiban. Nagy lehetőségként tekintenek az Andersen Ligára. A kinevelt zalaegerszegiekhez, köztük a rutinosabb játékosokhoz kaposvári és budapesti hokisok csatlakoznak.

 Az új bajnokság nyitó meccsét a Worm Angels és az FTC-Telekom B csapata játssza pénteken Érden, majd szombaton a két évvel ezelőtti győztes MAC Ikonok a Vasassal találkoznak. Lesz egy rangadó is, hiszen a címvédő győriek Szegedre, a legutóbbi negyedik helyezett otthonába utaznak. Az ETO tovább erősödött, az érkező Szűcs István és Dézsi Bence korábban az Erste Ligában és külföldön is játszott. A szegediek új edzővel, a Pék Györgyöt váltó Dósa Dáviddal készülnek, és csatlakozott a kerethez a korábbi 47-szeres válogatott ifj. Azari Zsolt is, de más változások is voltak a csapatnál, a cél pedig legalább a legjobb négy közé kerülés. A legutóbbi döntős Lehel HC a Sportországi Cápák ellen kezd. A jászberényiekhez három fehérorosz játékos csatlakozott Lengyelországból, Antal Barnabás Norvégiából tért haza, míg Pinczés Olivér és Rőczei Zsolt EL-tapasztalattal felvértezve érkezett.

 „A harmadik évét kezdi meg az Andersen Liga, amelynek első két éve egyértelműen sikeresnek mondható, hiszen folyamatos a fejlődés a játék színvonalában és a lebonyolítás módjában. Minden feltétel adott ahhoz, hogy az új szezon is továbblépésről, a fejlődésről szóljon. Ebből a szempontból örvendetes fejlemény, hogy idén egy újabb vidéki városba, Zalaegerszegre is el juthat a minőségi felnőtt jégkorong. Célunk, hogy fokozatosan csökkentsük a liga Budapest-centrikusságát úgy, hogy mind több vidéki helyszín kapcsolódik be a versenyrendszerbe” – nyilatkozta Radnai Károly, a névadó Andersen ügyvezető partnere.

 Elmondta, részben az eddigi tapasztalatok alapján, részben a liga minőségi minimuma miatt középtávú stratégiát dolgoznak ki, amelyhez a szabályrendszert is folyamatosan igazítani szeretnék. E stratégia szerves részét képezi majd többek között a légiósok számának fokozatos korlátozása – az idei szezonban legfeljebb öt idegenlégiós nevezhető a mérkőzésekre, a következő idényben pedig három –, a szigorodó infrastruktúrára vonatkozó követelmények, a különböző marketing kezdeményezések, valamint a szorosabb szakmai együttműködés az Erste Ligával. „Arra törekszünk, hogy a két liga között idővel újra lehetőség legyen az átjárásra, vagyis csapatok feljutására és kiesésére. Nem változik azonban az az alapvető célkitűzésünk, hogy az Andersen Liga vállaltan másodosztályú bajnokság akar maradni, ahol – egy minőségi versenyrendszerben – olyan egyesületek is szerepelhetnek, amelyek anyagilag még nem érettek az Erste Ligára. Emellett valós opciót, a folytatás lehetőségét szeretnénk kínálni azoknak a játékosoknak, akik sérülés, kiöregedés vagy más személyes okból kiestek az Erste Ligából. Ők így ideiglenesen vagy akár hosszabb távon is a magyar jégkorongsport részesei maradhatnak, ezáltal tapasztalataikat és tudásukat még másoknak is átadhatják” – tette hozzá Radnai Károly, aki szerint a cél továbbra is az, hogy a másodosztályú jégkorongbajnokság segítse áthidalni az utánpótlás és az Erste Liga közötti nagy ugrást.

 A 18 mérkőzésből álló alapszakasz február 22-én ér véget, a mérkőzések többsége továbbra is szombaton késő délután vagy este lesz. A rájátszásba az első nyolc helyezett jut, a folytatás a helyezések alapján alakul ki. A playoff március elsején indul, a negyeddöntő két győzelemig, az elődöntő és a finálé már három győzelemig tart. Az Andersen Ligában bajnokot április közepén avathatnak.

 Az első forduló programja:

Október 4., 21.00 Worm Angels–FTC-Telekom

Október 5., 18.30 OHA–Egerszegi Titánok

Október 5., 19.00 Goodwill Pharma Szeged–UNI Győr ETO HC

Október 5., 19.30 Sportországi Cápák–Lehel HC

Október 5., 20.30 MAC Ikonok–Vasas

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában