Olimpia

2 órája

A sikátori Zsivótzky kör vezetője tagja maradt a MOA tanácsának

Kisalföld.hu

Dr. Printz János Károly.

Az olimpiai bajnok úszó Gyurta Dánielt választották a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) elnökének. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerdai bejelentése szerint a főtitkár továbbra is Győr Béla marad. 

A MOA tanácsának tagja Becsey János, dr. Csisztu Zsuzsanna, dr. Gál Andrea, Győr Béla, dr. Iglódi Endre, dr. Killyéni András, Martinek János, dr. Printz János Károly, Rédli András, Prof. Dr. Szakály Sándort, Szijj Lilla és dr. Szikora Katalin. Gyurta Dániel a MOA ötödik elnöke, Schmitt Pál mellett a második, aki olimpiai bajnokságot nyert.

Dr. Printz János Károly, a sikátori Zsivótzky Gyula Olimpiai Kör Egyesület elnöke:

„Az 1985. évi megalakulásától kezdve részese vagyok a MOA tevékenysége irányításának, szervezésének. Kezdetben az akkor még önálló egységként működő négyfős titkárságban láttam el feladatokat, 1990-től pedig a tanács tagjaként dolgozom. Ebben a funkciómban kaptam további megerősítést a napokban hozott döntéssel. A mostani új elnökünk, Gyurta Dániel személyében visszatérünk a korábbi vonalhoz: olimpiai bajnok lesz a MOA elnöke, mint ahogyan az első években Schmitt Pál esetében is történt. Úgy gondolom, hogy a MOA céljai között továbbra is megmarad a tudományos műhelymunka, illetve az olimpiai eszme népszerűsítése, amelyeket a nemrég országszerte elindult olimpiai oktatási projekt nagyban erősíthet. Az eddigiek elismerésének tartom, hogy a hagyományőrzés kifejezetten az akadémia feladatkörébe kerül. A MOA-t övező szervezeti struktúrában megítélésem szerint változatlanul jelen lesznek az olimpiai körök és az olimpiai óvodák, iskolák, amelyekre minden bizonnyal az eddigieknél is jobban tudunk majd támaszkodni. Az akadémiánk lendületben van, nemsokára a nyolcvanadik vándorgyűlésünket rendezzük, amelynek Abony ad majd otthont.”

A MOB szeptember 7-én megválasztott új elnökségének első ülésén más személyi kérdésben is döntöttek. A testület a Budapesti Olimpia Bizottság elnökévé Bényi Szabolcsot választotta. Napirendi pont volt az olimpia programjára felkerülő sportág szövetségi delegálásának jogosultsága. A MOB elnöksége megállapította, hogy a Magyar Amerikai Futball Szövetség jogosult a MOB közgyűlésébe egy főt delegálni. Fábián László főtitkár a tájékoztatásban elmondta, hogy a sportág szerepel a 2028-as Los Angeles-i nyári játékok programjában, a delegálásnak ezért van aktualitása.

A Fair Play Bizottság elnöke is változatlanul dr. Kamuti Jenő, tagja Deregán Gábor, dr. Cserháti László, Gór-Sebestyén Júlia, Miklósa Erika, Orendi Mihály, dr. Farkas Péter, Kő András és Makray Katalin. 

A Gazdasági Bizottság elnöke Szalay Ferenc, tagjai dr. Beck György, dr. Bischof Zsolt, Bodnár Péter, Fejér Andor, Jaksa János, Prosits Attila, Rózsa József, Sinka László és Szollár Domokos. 

A Jogi Bizottságot dr. Mészáros János elnökli, tagjai dr. Borbély Zoltán, dr. Fiák István, dr. Molnár Mária, dr. Neszmélyi Emil, dr. Rakaczki Tamás, dr. Szabó Gergely és dr. Török Ferenc. 

A Mező Ferenc Sportbizottság elnöke dr. Bodnár András, tagja Dunai Antal, Erdős Sándor, Gergely István, dr. Hargitai András, dr. Magyar Zoltán, Mizsér Attila, dr. Nagy József és Vaskuti István. 

Az Orvosi Bizottság elnöke dr. Tállay András, tagja Bartusné dr. Szmodis Márta, dr. Halasi Tamás, dr. Matusovits Andrea, Prof. Dr. Merkely Béla, dr. Soós Ágnes, dr. Sydó Nóra, dr. Tiszeker Ágnes, dr. Toman József, dr. Tóth Szabolcs, Prof. Dr. Vágó Hajnalka és Prof. Dr. Zima Endre. 

A Sportszakmai és Sporttudományos Bizottság elnöke dr. Sós Csaba, tagjai Altorjai Sándor, dr. Bartha Csaba, Bácsi Péter, Boczkó Gábor, Csabai Edvin, dr. Gál Andrea, Horváth Gabriella, Juhász István, Némethné Harmat Rózsa, Patakfalvy Miklós, dr. Radák Zsolt, dr. Szabó Tamás, Szász Máté és ifj. Telegdi Attila. 

A Hagyományőrző Bizottság megszűnt, miután hasonló feladatokat látott el, mint – részben – a Mező Ferenc Sportbizottság és a Magyar Olimpiai Akadémia. A Média és az Esélyegyenlőségi Bizottság összetételéről később születik döntés.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában