2022.08.23. 07:35
Apa után fia is az ETO kapujában
Az NB III Nyugati csoportjában szereplő ETO Akadémia csapata a legutóbbi fordulóban a Kelent fogadta. Akárcsak előtte a szerdai MOL Fehérvár II elleni összecsapáson, egy tizenhét esztendős fiatalember állt a győri kapuban: Sebők Martin a felnőttbajnokságban a múlt héten debütált.
– Nagyon boldog vagyok, hogy be tudtam mutatkozni az ETO NB III-as csapatában szerdán a Fehérvár ellen, majd most hétvégén rögtön még egy mérkőzésen pályára tudtam lépni. Sajnos mind a két meccs egyformán alakult, nagyon sok helyzetünk volt, de ezeket nem használtuk ki, ezért meg kellett elégednünk mindkét találkozón a döntetlennel. Nagyon élveztem mind a két bajnokit, remélem, még sok lehetőségem lesz bizonyítani – nyilatkozta Sebők Martin a klub internetes oldalán.
Ha valakinek ismerős lenne a név és a poszt, az ezúttal nem a véletlen műve. A fiatalember édesapja ugyanis Sebők Zsolt, aki 2000 és 2004 között az ETO kapusa volt, jelenleg pedig a zöld-fehérek első csapatának kapusedzője.