2023.07.16. 12:30
A Győrben született produkció sikert sikerre halmoz - Nézze meg!
Marton Szabolcs 2021 őszén kezdett foglalkozni a Kvark projekttel. A győri és budapesti zenészekkel 2022 májusában a Torulából elinduló zenei-művészeti projekt bejárta azóta Veszprémet, és Budapest több helyszínét.
KVARK művészeti produkció próbája a Torulában, 2022-ben.
Forrás: Kisalöld Archív
Fotó: Csapó Balázs
Legutóbb pedig a hajogyar.hu popkulturális és művészeti oldal szemlézte az előadást. Marton Szabolcs, a Kvark értelmi- és zeneszerzője Győrben született és a Krúdy diákja volt.
Marton Szabolcs első debütálása dalszerzőként a Préda című előadásához fűződik, amihez 2014-ben készített dalokat az Aurora Art felkérésére. Ugyanebben az évben indult az első saját zenekara is, a We are Infinite, amivel a budapesti Talentométer döntőjébe kerültek, illetve bejutottak a Hangfoglaló (akkori nevén Cseh Tamás) Program résztvevői közé is. 2016-ban ő szerezte a Vád című darab zenéjét, majd 2017-ben elkészítette első saját nagylemezét, amit második zenekarával a Hüge-vel jegyez. Azóta elsődlegesen színházi- és filmzenék szerzőjeként van jelen a magyar zeneiparban. A Neked szól a taps Vígszínházi darab zenéjét is a fiatal győri tehetség szerezte, melyben gyermekotthonban élő fiatalok élettörténetei kapnak reflektorfényt.
A kvark egy tovább nem bontható, az emberi élet legelemibb részét mutatja be, a változás pillanatát. Ezért a Kvark a múlandóság szimfóniája. A különleges effektekkel kísért félszimfonikus hangzás, egy mapping és egy egyedi fényfestés együtt alkot valami egyszerit és megismételhetetlent.
Az előadás ITT>> megtekinthető.