1 órája
Sportszerűség – Kollégánk a sport és a közélet között talált párhuzamot
Ernest Hemingway Nobel-díjas íróhoz kötik sokan az elhíresült mondást: „A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.”
Pedig sokszor előfordul, hogy bizony nem mindig a jobbik csapat nyer. Általában ilyenkor a vesztes, ám esélyesebb csapat edzője elismeri, hogy nem ők voltak a jobbak, és gratulál az ellenfélnek. Legalábbis eddig még nem találkoztam olyannal, hogy ilyen esetben becsmérelni kezdi a másikat a bukott fél, inkább jobbra, többre sarkallja a csalódott felet, mely azért küzd, hajt, dolgozik, hogy ilyen „csúfság” ne történjen meg vele még egyszer. Hosszú távon ez vezet eredményre, általában ez szimpatikus a szurkolóknak is.
Persze azért időnként előfordul, hogy valami kibúvót, kifogást keres a vesztes edző, általában a játékvezetőkben, a külső körülményekben találja meg az okokat. Ez a hozzáállás azért már kevésbé szimpatikus, a jóérzésű drukkerek is szívják ilyenkor a fogukat, hogy ezt miért kell. A fanatikusokat viszont kevésbé érdeklik a tények, illetve ők maguk is hajlamosak vehemensen bírózni, felmentve ezzel kedvenceiket a blama alól.
Ez a hozzáállás nemcsak hogy nem szép dolog, de sportszerűtlen és tiszteletlen is a riválissal szemben. Mert ez azt sugallja, hogy igazából lenézik az ellenfelet, és nem tudják róla elképzelni, hogy tiszta körülmények között is tud nyerni. Ellenben általában ezek a rajongók azt nem veszik észre, amikor éppen feléjük lejt a pálya.
Sajnálatos módon azt tapasztalom, a közéletben az utóbbi szemlélet hódít, mindenki mást tesz felelőssé a saját sorsának alakulásáért. Nyilván lehet így is, de ha már sportos párhuzam: van egy másik örökbecsű mondás sportolói körökben, miszerint a győzelmet nem kell megmagyarázni.
Minden más a vesztesek pótcselekvése – ezt már csak én teszem hozzá...
