A legforgalmasabb autópálya

2 órája

Indul az M1-es történelmi bővítése - Már most ősszel kezdik az előkészítő munkákat

Az M1 bővítését 8 fejlesztési szakaszban valósul meg 2029-ig. Az előkészítő munkákat már idén ősszel elkezdik az M1 autópályán.

Dániel Viktória

Már idén ősszel elkezdik az M1-es bővítésének előkészítését.

Fotó: Mediaworks Archívum/Havran Zoltán

Az utolsó előkészítési munkálatok és egyeztetések zajlanak az M1-es autópálya rég várt bővítésének kezdete előtt. Ahogy azt korábban megírtuk, az M1-es Győrig tartó szakaszán mindkét irányban három forgalmi sávot építenek ki valamint egy megnyitható teljes értékű leállósávot. Győr és Hegyeshalom között pedig marad a 2x2 sáv, de itt is lesz pluszban egy teljes értékű, nyitható üzemi sáv.

Már idén ősszel elkezdik az M1-es bővítésének előkészítését.
Már idén ősszel elkezdik az M1-es bővítésének előkészítését. 
Fotó: Mediaworks Archívum/Havran Zoltán

Előre nem látott burkolati hibák

Széleskörű autópálya felújítás részeként,az M1-es több szakaszán is megújult a burkolat az elmúlt időszakban. Németh Tamás a MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Építőknek adott interjújában elmondta, az M1-esen olyan, munkálatokat is el kellett végezni amelyeket nem láttak előre, mivel az előzetes vizsgálatok alapján feltételezték, hogy a pálya kibírja a bővítésig.

A tényleges bővítési munkálatokat a tervek szerint 2025 szeptemberével kezdik el, azonban addig számos előkészültre lesz szükség.

Előzetes munkák idén ősztől

  • Védett növények áttelepítése: Idén ősszel többek közt áttelepítik azokat a védett növényeket, amelyek a későbbi munkálatokkal érintett területeken nőnek. A vegetációs időszak miatt erre csak most van lehetőség. Valamint a zöld munkálatokat, bozótosok cserjések  kivágását is elvégzik, a kivágott fákkal azonos mennyiségű új csemetét telepítenek majd az erre kijelölt helyekre.

Németh Tamás vezérigazgató az interjúban hozzátette, a középső elválasztó sövényt is felszámolják, mivel fenntartása jelentős időt és energiát igényel, emellett a forgalmat is lassítják a munkálatok, az állatok számára pedig  ökológia csapdát jelentnek.

  • Közművek feltérképezése: Ellenőrizni kell, hogy a közművek ott futnak e, ahol a nyilvántartásban szerepelnek 
  • Régészeti feltárások
  • Próbacölöpözés

Concó pihenőig 2029. augusztus 31-ig kell végeznünk, de a Bicskéig tartó szakaszt egy évvel korábban, 2028- augusztus 31.-én kell befejeznünk - írta meg kérdésünkre Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója. 

 

Budapesttől Győrig 3+1 sávra bővítik az M1-est. AZ összes felüljárót és hidat át kell építeni.
Budapesttől Győrig 3+1 sávra bővítik az M1-est. AZ összes felüljárót és hidat át kell építeni.
Fotó: Mediaworks Archivum/Rákóczy Ádám

Forgalom korlátozások az M1-en

Azt is hozzátették, hogy a munkálatok ideje alatt is biztosítják a 2x2 sávon való haladást a gépjárműveknek, ugyanakkor a közlekedők türelmét is kérik, mivel szinte minden hidat és felüljárót át kell építeni, hogy a kiszélesített pálya elférjen. Ez rengeteg munkával jár, mivel  a Budapesthez közeli részeken átlagosan 2 híd és felüljáró van kilométerenként az M1-en.

A balesetek megelőzése érdekében az átlagsebességmérés lehetőségéről is egyeztetnek a rendőrséggel - mondta el Németh Tamás vezérigazgató az interjúban .

Intelligens leállósávok

A bővítés érdekessége, hogy a plusz egy sáv mellett, úgynevezett intelligens leállósávval (ITS) is bővül. Ezt egy központi vezérlőből digitális forgalomirányító táblákkal tudják majd megnyitni a szakemberek, ha baleset, munkálatok vagy dugó indokolja. A rendszerrel kapcsolatban  a Magyar Építők cikkében hozzá tették, hogy a negyedik sáv megnyitásakor, azt is figyelembe kell majd venni , hogy a kapcsolódó autópályák például az M0-ás vagy az M7 elbírja e rázúduló forgalmat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában