2-8 év börtön lehet a vége

3 órája

Sikkasztás: két év alatt hétmilliót nyerészkedett az önkormányzati ügyintéző

A Győri Járási Ügyészség vádat egy nővel szemben, aki két Győr-Moson-Sopron vármegyei falu közös önkormányzatának ügyintézőjeként éveken át sikkasztott.

Simon Roberta

Illusztráció -

Forrás: Shutterstock

Fotó: Andrzej Rostek

A vádirat szerint a jelenleg 42 éves nő 2019 ősze és 2022 év vége között összesen 6.720.000 forintot tulajdonított el az egyik település pénzügyi eszközeiből. Mindezt úgy valósította meg, hogy az összegeket részben kivette a házipénztárból, részben levette a település bankszámlájáról. 

Az összegeket a vádlott saját céljaira fordította. Az elkövető az okozott kárt utóbb, az eljárás ideje alatt megtérítette.

Az ügyészség a nőt jelentős értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettével vádolta meg, mely bűncselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Csornai Járásbíróság fogja meghozni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában