2 órája
„Élet-CÉL” program a rendőrségen Győr-Moson-Sopronban
Forrás: police.hu
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya „Élet-CÉL” címmel saját kezdeményezésű programsorozatot indított 2022 júniusában, amelynek elsődleges célja, hogy hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok és felnőttek elé olyan példaképeket állítsanak, akik szorgalmukkal, munkájukkal kiemelkedő eredményeket értek el. Az eseménysorozat folytatásaként Várnai Anna, a Színes Gyöngyök Egyesület alapítója, illetve a pécsi Kóstolda Lakásétterem tulajdonosa tartott előadást életútjáról és munkásságáról. A programot megtisztelte a győri születésű Nyári Károly zongoraművész-énekes, aki „Győr Díszpolgára” címmel büszkélkedhet. A művész a jótékonyság elkötelezett híve, szívügye a hátrányos helyzetű fiatal tehetségek felkutatása és zenei tanulmányaik segítése az általa létrehozott Zeneút program által. A résztvevők együtt énekeltek a művésszel.