Tragédia

2024.08.15. 10:16

Mágneshorgászat közben tűnt el: a Mosoni-Dunában találták meg a 13 éves fiú holttestét Kimlénél - Fotók

Halálos áldozatot követelt a folyó Kimlénél: szerdán késő délután helybeli kamaszfiúk mágnessel horgásztak a Mosoni-Dunán, amikor egyikük eltűnt. Társai gyorsan segítséget hívtak, Krisztofer felkutatására több hajó, hivatásos és önkéntes tűzoltóegységek indultak, de csak csütörtökön reggel találták meg a fiú holttestét.

Mészely Réka

Még az öregek sem emlékeznek arra, hogy mikor követelt áldozatot a Mosoni-Duna Kimlénél. Sajnos most egy tragédia rázta meg a szigetközi települést: életét vesztette egy 13 éves fiú.

Csütörtök reggel, kevéssel reggel 8 óra előtt egy helybeli, Glogovácz Gábor találta meg a holttestet.
Fotó: Kerekes István

Krisztofer szerdán délután barátaival mágnessel horgászott a folyóban. A mágnest testére kötötte, ez akadhatott el, és húzta a víz alá. Kamasz társai azonnal segítségére siettek, felnőtt is keresni indult, továbbá riasztották a 112-es segélyhívót is. 

A helyszínre érkeztek a mosonmagyaróvári hivatásos és a hédervári, ásványrárói és kimlei önkéntes tűzoltók is. Mintegy tizenöt hajóegység kereste éjfélig, majd a vihar miatt kényszerültek abbahagyni a keresést. 

 A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a helyszínre érkeztek a mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók mellett a Moson Mentőcsapat két búvára, a Szigetköz Járási Mentőszervezet tagjaiként a hédervári és az ásványrárói önkéntes tűzoltók, valamint két civil is részt vett a keresésben. 
 

Hajnalban újból felkutatására indultak, végül kevéssel reggel 8 előtt egy helybeli, Glogovácz Gábor találta meg a holttestet.

– Csütörtökön nyolc előtt három perccel találtuk meg a Krisztofert, aki felakadt a csáklyánkra – mesélte Glogovácz Gábor, aki Hafner Szabolccsal együtt bukkant a kamaszfiúra nem messze attól a helyszíntől, ahol elmerülhetett. Gábor információi szerint a fiúk a Mosoni-Dunában úsztak, amikor a baleset történt. A kezére kötött mágnes elakadása miatt sodródott a fiú a víz alá.
– Szerdán éjfélig tizenöt hajóval kerestük, aztán abbahagytuk, és csütörtökön újból csatlakoztunk a felkutatáshoz reggel fél 7-kor. Krisztofert – aki focizott a helyi sportegyesületben – és családját ismertem, ezért mélyen érintett a tragédia. Arcát soha nem felejtem, ahogy nem felejtem annak a személynek az arcát sem, akit öt éve, szintén a folyóban találtam hajózás közben. Az egy négy hónapos hulla volt, akiről a rendőrség kiderítette, hogy mosonmagyaróvári volt – avatott be Gábor.

Eller Gizella polgármester éppen szabadságát tölti távol, de érdeklődésünkre elmondta, hogy már az eset napján két képviselő is a helyszínen tartózkodott. Értelemszerűen az egész falut megrázta a tragédia. Krisztofer családja, barátok, sok helybeli a parton várták a mentés eredményét, ami sajnos tragédiával végződött. A fiú egyedüli gyermek volt. Családja gyászában osztozunk - fogalmazott.

– A fiúk gyakran horgásztak mágnessel, nem ez volt az első alkalom. Ez egy szerencsétlen baleset, halála értelmetlen – tették hozzá a helybeliek

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a kérdéses esettel kapcsolatban a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság – rendkívüli haláleset okán – közigazgatási hatósági eljárást indított, amelynek keretében vizsgálják az eset körülményeit.

A mágneshorgászat szabályozására lenne szükség

A mosonmagyaróvári Szabó Attila a most 17 éves fiával és 11 éves unokájával évek óta űzi a mágneshorgászatot.

– Ez egy újfajta őrület, ami Németországból terjedt el. Sajnos a világhálón nagyon sok kamu videó is található, ami elhiteti velünk, hogy milyen kincsekre lehet így lelni. Sok gyermek ezt készpénznek veszi – avatott be Szabó Attila, aki kiemelte: unokájának és fiának sem engedi, hogy felnőtt felügyelete nélkül mágneshorgásszanak. Ők is a Mosoni-Dunán élnek e szenvedélynek, s találtak már mindenfélét a biciklitől a  szánkóig.

– Csakis a partról horgászunk mágnessel, már csónakból is veszélyes, és a gyerekeknek is mindig mondom, hogy egy kés legyen a kezük ügyében, ha a sodrás miatt el kell vágni a kötelet, amint az túlzottan feszít – tette hozzá a férfi, aki szerint a módszer jogszabályi szabályozása is hiányzik. 

A mágneshorgászatról

A mágneshorgászat egy olyan hobby, amely ötvözi a kincsvadászatot a szemétszedéssel, hiszen éves szinten több tonna fémhulladékot szednek ki így a vizekből, s találtak már így 13. századi kardot is

– osztotta meg velünk Vinczellér Dávid, a magneshorgaszat.hu tulajdonosa, aki kilenc éve él e szenvedélynek. 

– Csónakból, partról vagy olyan hídról, ahol nincs hajóközlekedés kell a vízbe dobni 10-20-30 méteres kötélen a mágnest, amivel vízbe állni maximum egy kisebb sodrású patakban lehet. Nagyon sajnálom a kimlei tragédiát, haláleset még szerencsére nem történt. Egyébként ez nem egy veszélyes hobby, viszont javasoljuk 14 éves kor alatt a szülői vagy felnőtt felügyeletet, ha például egy nagyobb tárgyba akad a mágnes – tette hozzá Vinczellér Dávid.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában