2014.06.26. 09:36
Holttestet kerestek Darnózseli határában
Emberölés miatt nyomoznak. Darnózselinél 120 rendőr fésülte át a csalitost.
A megyei rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást a május 27-én eltűnt Nagyné Kovács Judit ügyében. A nyomozás részállomásaként 120 rendőr vizsgálta át a Darnózseli határában található mintegy nyolc négyzetkilométeres területet szredán.
A megyei rendőr-főkapitányság, a mosonmagyaróvári kapitányság, valamint a Készenléti Rendőrség munkatársai keresőpálcával a kezükben fogtak neki a kutatásnak kilenc órakor. Szorosan egymás mellett, egy vonalban vizsgálták át a kijelölt szakaszokat. Alaposan átnézték a bokrok alját, a csalitost.
A rendőrség nyomozati érdekből nem nyilatkozott arról, hogy az eltűnés miatt folytatott közigazgatási eljárás után miért rendeltek el nyomozást emberölés miatt. Mint ahogyan azt sem kommentálták, hogy miért éppen azt a területet kutatták át, s azt sem, hogy találtak-e valami értékelhető nyomot, bizonyítékot szerdán.
A rendőrség munkatársai reggel kilenckor fogtak neki a kutatásnak, szorosan egymás mellett, egy vonalban vizsgálták át a kijelölt szakaszokat. Fotó: Tóth Gyula
A portálunk május 30-án számolt be arról, hogy a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság eltűnés miatt körözte Nagyné Kovács Juditot. A gyógytornászként dolgozó asszony május 27-én este 8 órakor mosonmagyaróvári munkahelyéről ismeretlen helyre távozott. Azóta nem adott magáról életjelet. Egy tucat rendőr június 5-én már átvizsgálta a területet Darnózseli határában, ahol szerdán a több mint száz rendőr kutatott.
A közigazgatási eljárásban folytatott keresést időközben a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya vette át, s ugyancsak közigazgatási eljárást folytatott, s a napokban rendelte el a nyomozást emberölés miatt ismeretlen tettes ellen. Mint azt június 20-i lapszámunkban megírtuk, bűnügyben sokkal nagyobb a hatásköre a nyomozóknak, több lehetőség van a kezükben.
A keresett Nagyné Kovács Judit 175 centiméter magas, vékony testalkatú, körülbelül 65 kilogramm súlyú. Haja színe barna, 6–7 cm-es hosszúságú. Szeme színe barna. A rendőrség továbbra is kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik az eltűnt asszonnyal kapcsolatban, hívja a 06-96/520-000/1610-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú" zöldszámán, a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.