Dióhéjban az ETO 120 évéről

A múlt század elején, 1904 tavaszán-nyarán a győri vagongyári Egyetértés Dal és Társas Kör tagjai rendszeresen rúgták a labdát a Kórház-réten, míg egy pontosan nem ismert napon a Homokgödör-szeri vendéglőben megalakították az Egyetértés tornaosztályát, amely a labdarúgócsapatot foglalta magába. Abban az évben érdemi tevékenységet nem fejtettek ki. Az MLSZ Igazgató Tanácsa az 1905. szeptember 22-i ülésén vette fel a szövetség tagjai sorába a „Győri Egyetértés Kör torna-osztályát”. A kezdetben fekete-fehér színeket viselő, majd onnan zöld-fehérre váltó csapat 1907-től szerepel szervezett bajnokságban.

Az első világháború végéig az ETO többször nyerte el „A Nyugati Kerület Bajnoka” címet, közben kétszer „A Legjobb Vidéki Csapat” címet is. Figyelemre méltó eredménynek számított a győri klub által 1916/17-ben létrehozott Hadi Kupában (Vaskupa, Győri Kupa) elért eredmény – a Ferencváros kivételével a korszak valamennyi első osztályú csapata indult –, a győriek az erős mezőnyben a második helyen végeztek.

A nyugati kerület bajnokaként 1932-ben megküzdhettek az országos amatőr bajnoki címért, a békéscsabai Bohn SC ellen a hosszabbításban egy góllal alulmaradtak. Az 1936/37. évi bajnokságot is megnyerték, majd az NB I-be jutásért vívott osztályozókon is remekül teljesítettek, így történetük során először az első osztályban szerepelhettek. Az amatőr ETO egy év után elbúcsúzott a jobbára profik alkotta élvonaltól és ezt követően a NB II-ben játszott. A második világháború után viszont adminisztratív úton tagja lett a legjobbak mezőnyének.  Ezt követően 1955-ben és 1959-ben kiesett, de az 1960/61-es esztendőtől  a 2015-ös csődig folyamatos NB I-es tagsággal rendelkezett és ezzel az ETO egyedülálló volt a vidéki klubok között, és csupán az Újpest előzte meg ebben a tekintetben. 

Az Olaszországból hazatérő Hidegkuti Nándor lett a csapat edzője 1963 őszén. Az „Öreg” olyan erős gárdát alakított ki, amely a legjobbaknak is méltó ellenfele volt és a Nagyváradi AC után második vidéki csapatként nyert aranyérmet az élvonalban. Ennek révén a Bajnokcsapatok Európa Kupájában szerepelt és csodálatos menetelés végén az elődöntőig jutott, ahol a világhírű Benfica volt az ellenfele. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a Népstadionban rendezték a hazai mérkőzést. A portugálok kemény diónak bizonyultak, s bár az ETO nem került be a döntőbe, ezzel is magyar szempontból a legjobb eredményt érte el, amit az Újpesti Dózsa csak megismételni tudott, felülmúlni nem.
Közben a Magyar Népköztársasági Kupában is nagyszerű sorozatot produkált az ETO. Előbb 1964-ben ezüstérmes volt, majd az egymást követő három esztendőben (1965, 1966, 1967) elhódította a trófeát. A hetvenes években a Farsang-éra második évében egy bajnoki bronzérem, majd később az 1979-es MNK-győzelem jelentették a csúcspontot.

Kovács Imre szerződése 1981-ben lejárt és a klubvezetés egy agilis, fiatal edző szerződtetése mellett döntött. Így került Győrbe Verebes József. Újra megteltek a lelátók, Győrött húszezernél többen jártak mérkőzésekre és idegenbe is sokan kísérték el a kedvenceket. Verebes gárdája pedig futószalagon aratta fölényes győzelmeit, holland stílusú játékával valósággal forradalmasította a magyar focit. A bajnokság végére több mint 100 gólt ért el, így szerezte meg az aranyérmet. Talán még nagyobb bravúr volt, hogy az erősödő fővárosi nyomás ellenére 1983-ban sikerült megvédeni a bajnoki címet. Játékosoknak, vezetőknek, szurkolóknak egyaránt felejthetetlen évek voltak ezek. A Verebes-korszak 2 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérmet adott az ETO-nak. A Kovács – Csonka, Hlagyvik, Mile, Magyar – Hannich, Póczik, Burcsa – Szabó, Szentes, Hajszán tizenegyet még napjainkban is úgy fújják országszerte, mint az ötvenes évek aranycsapatát. 

Az ETO-nál 1997 nyarán Bicskei Bertalan lett a szakmai igazgató, Reszeli Soós István pedig a vezetőedző. A bajnokság őszi idényében remekelt a csapat, újra futball-láz tombolt Győrött, még ha az „hőfokában” el is maradt a legendás nyolcvanas évekétől. Megint sokan jártak mérkőzésekre és sokan kísérték el a csapatot az idegenbeli meccsekre is. A télen Bicskei Bertalant szövetségi kapitánnyá nevezték ki és az ETO vezetése a helyére a kor egyik elismert edzőjét, Garami Józsefet nevezte ki szakmai igazgatónak. Garami és Reszeli viszonya már nem volt olyan felhőtlen, mint a korábbi párosé. A bajnokság végére az őszi első ETO még a dobogóról is leszorult. A negyedik hely ennek ellenére is dicséretesnek volt mondható. Ugyanezt a helyezést ismételte meg a csapat a következő esztendőben is. 

Az ezredfordulón a levegőben lógott a profi csapatot működtető kft. eladása, mert a Rába-gyár 97 év után lemondott a labdarúgókról (is). A privatizáció győztese a Quaestor lett, amely megvásárolta a stadiont és a csapatot működtető kft. tulajdonjogát. A sikerek egy ideig várattak magukra, aztán 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben egyaránt bronzérmes volt az együttes, majd 2013-ban Pintér Attila vezetőedző irányításával az ETO megszerezte a negyedik bajnoki címét. A következő évben is dobogón zárt a csapat, majd egy esztendővel később a tulajdonos csődje magával rántotta a klubot is. Profilicenc hiányában az NB III-ba tudott nevezni. Ott két idényt töltött, a másodosztályban pedig hetet. Majdnem egy évtizedes távollét után szerepelhet ismét az élvonalban. Reméljük, nem tiszavirág-életű lesz a 120 éves klub élvonalbeli tagsága.