Labdarúgás

2024.08.22. 11:49

Csornai edző a magyar U19-es válogatottnál

Büszkék lehetnek a régióban és szűkebb pátriájában is Varga Lászlóra, a Csornai SE utánpótlás szakmai igazgatójára, aki napjainkban történelmet ír: ő az első, aki rábaközi edzőként valamely magyar válogatott mellett dolgozhat. Az egykori NB I-es futballista az U19-es nemzeti csapat pályaedzője.

Papp Győző

„Tavasszal az U16-os válogatottal Németh Antal segítőjeként Boszniában vettem részt egy tornán – újságolja örömmel a 36 éves szakember. – Remekül éreztem magam, mert profi szakemberekkel, profi feltételek között dolgozhattam. Mindenki igyekezett a lehető legmagasabb szinten a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. A válogatottaknál szervezeti változások történtek, én az U19-es csapatnál kaptam munkát. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy velük dolgozhatok, mert életkorban ezek a korosztályok állnak hozzám a legközelebb.” 

A válogatott melletti munkát egy komplex felmérés előzte meg a szövetség részéről. 

„Pontosan nem tudom, ho­­gy került szóba a nevem az MLSZ-ben, de az első beszélgetés előttig nagyon izgatott voltam – folytatja mosolyogva Varga László. – Annyit tudok, hogy az A licences tanfolyamon is felfigyeltek a munkámra, aztán tájékozódtak a mosonmagyaróvári és a csornai edzői időszakomról is. Köszönöm Családi Jánosnak, a Csornai SE elnökének és Drescher Ottónak, a Mosonmagyaróvár vezetőjének a kedvező értékelést, a támogatást.

Nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor Boszniában először ölthettem magamra a magyar nemzeti szerelést, öröm volt benne dolgozni. Annál is inkább, mert játékosként nekem nem adatott meg, hogy címeres mezben képviseljem a hazámat, így ez volt az első alkalom.

Biztosra vehető, a Rábaközből Varga László lesz az, aki a közeljövőben a leggyakrabban teszi majd meg autóval a Csorna és Telki közötti utat. De ő ezt egyáltalán nem bánja, hiszen valamely válogatott mellett dolgozni szakmai kihívás is egyben. 

„Az MLSZ-nél megbízási szerződéssel fogok dolgozni, egyébként maradok a Csorna utánpótlás szakmai igazgatója. Ennek örülök, hiszen jól érzem magam a klubnál, és még sok tervemet szeretném valóra váltani. Úgy érzem, az itthoni munkámban is van potenciál. Még nekem is akad tanulnivalóm, erre jó példaként tudom felhozni az említett boszniai utat, amelyen rengeteg hasznosítható dolgot tapasztaltam, igazán intenzív tanulási folyamat első része volt” – említi végül a tehetséges szakember. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában