2024.08.15. 09:26
Ciprusra igazolt az ETO Akadémia fiatal kapusa
A ciprusi bajnokság harmadik vonalában folytatja pályafutását Sebők Martin, az ETO Akadémia tehetséges kapusa.
A Geroskipos vezetői első számú kapusként számolnak Sebők Martinnal.
Fotó: Facebook
A 19 éves labdarúgó a volt élvonalbeli hálóőr, Sebők Zsolt – aki manapság épp a Rába- partiak első csapatának kapus- edzője – tehetséges fia. Sebők Martin 2020-ban igazolt az ETO-ba, s csaknem két évvel ezelőtt mutatkozhatott be az NB III-as felnőttcsapatban. Az elmúlt idényben tíz alkalommal volt kezdő, négyszer a cserék között számítottak rá, de játszott az U19-es bajnokságban is.
Nagyon örülök a lehetőségnek, ami a korábban Cipruson is futballozó édesapám kapcsolatai révén vált kézzelfoghatóvá. A Geroskipos előbb próbajátékra hívott, ahol úgy gondolom, elég meggyőző teljesítményt nyújthattam, hiszen két-három edzést követően szinte azonnal szerződést ajánlottak. Egyelőre egy évben állapodtunk meg
– mesélte büszkén a fiatal kapus, aki azt is elárulta, miért fogadta el a ciprusiak ajánlatát.
„A folyamatos játéklehetőség sokat számít, s a ciprusiak első számú kapusként számolnak velem. Egy igazán fiatal csapatról van, ahol csupán pár rutinos játékos van. Amúgy a klubban nagyon családias a hangulat, nagyszerűen éreztem magam az egész próbajáték alatt. Sokan beszélnek angolul, de majd igyekszem több görög szót, mondatot is elsajátítani. A napokban még azért hazautazom, s majd csak néhány hét múlva költözök ki, s kapcsolódok be a szeptember végi rajtra készülő keret munkájába.”
Az édesapa, Sebők Zsolt négy évig volt az élvonalbeli Páfosz kapusa.
„El is látott pár jó tanáccsal, s nyilván tudja, hogy jó helyen futballozhatok. Köszönöm neki, családomnak, barátaimnak, s persze az edzőimnek is az eddigi támogatást. Hálás vagyok az ETO-nak is a Győrben töltött évekért. A klub vezetői egyébként rendkívül korrekten álltak hozzá az átigazolásomhoz. Azt mondták, visszavárnak, ha esetleg úgy alakul, hogy hazajönnék. De szeretnék most külföldön bizonyítani. Még nem voltam korosztályos válogatott, s úgy gondolom, légiósként ta- lán a nemzeti együttes szakemberei figyelmét is felhívhatom.”