Tiber Krisztián: A gólöröm nem osztályfüggő

– Mikor került Hegykőre?

– A szezon második felében, de az csak az utóbbi hetekben vetődött föl, hogy pályára is lépjek. Az ificsapatnak vagyok az edzője, a felnőtteknél pedig másodedzőként segítek Finta Zoltánnak. Fizikálisan nem hagytam el magam, otthon is edzek, nincs rajtam túlsúly. Nagypályás tétmeccset utoljára úgy öt éve játszottam, azóta meghívásos gálákon léptem pályára. Negyvenkilencedik évemben járva abban maradtunk Zolival, ha olyan a helyzet, akkor megnézzük, hátha tudok egy húsz perc erejéig segíteni.

– Most ez sikerült. Már szurkolók előtt játszottak, milyen volt a hangulat?

– Nagy fieszta kezdődött a meccs után, az egyik játékos édesapja nem sokkal a lefújás után már szervírozta is a söröket, jó volt hegykői játékosnak lenni. Örülök, hogy sikerült, nagyon fontos volt a három pont megszerzése a bennmaradás kivívása szempontjából. Ez az utolsó pillanatokban kiharcolt győzelem valamit visszaadott a csapatnak. Az elmúlt hetekben elég sok meccset, pontot veszítettünk az utolsó percekben. A vezetők, és mint ők mondták, a szurkolók is szerettek volna látni engem, mint korábbi gólkirályt akcióban, örülök, hogy sikerült felvillantani valamit.

– NB I-es, NB II-es gólkirályként mennyire lehet egy gólnak örülni a megyei első osztályban?

– A gólöröm nem osztályfüggő, csodás érzés betalálni, játsszon bármilyen bajnokságban is az ember. Arra pedig büszke vagyok, hogy a negyvenkilencedik évemben járva sikerült góllal hozzájárulni ahhoz, hogy ez az alapvetően igen fiatal csapat a bennmaradásért vívott harcban fontos három pontot szerezzen.

– Még van hátra egy forduló...

– Abdán játszunk, s ez a győzelem óriási lökést kell adjon a csapatnak. Nem tudom, két közvetlen vetélytársunk kivel játszik, bízom benne, hogy kivívjuk a bennmaradást.

– Két éven belül az NB II-ben, majd az NB I-ben is gólkirály volt. Nem egy magas, robusztus csatár, mik voltak az erényei?

– Tíz méteren bárkit lefutottam, volt érzékem ahhoz, merre induljak, s ahogy tapasztaltabb lettem, többnyire jó döntéseket hoztam a kapu előtt, s ahhoz képest, hogy alacsony vagyok, a védőket megelőzve elég sok gólt fejeltem.

– A válogatottság kimaradt az életéből...

– Ez mindig is fájó pont marad, talán mert egy kicsapatnál, a Gázszernél voltam gólkirály... Lehet, a fehérvári gólkirályoknak ez a sorsuk, Szabó József sem lehetett válogatott.

– Azért emlékezetes nemzetközi mérkőzése is volt.

– Igen, a DVSC játékosaként gólt lőttem Bordeaux-ban, de ott öt egyre kikaptunk. Életem, sőt, talán mondhatom, annak a keretnek az élete meccse a visszavágó volt, ahol a hetvenedik percben három-nullra vezettünk, s a világsztárok, Pauleta, Dugarry, Szmertyin és Dhorasso szemén látszott, hogy megcsapta őket a kiesés szele.

– A soproni időszaka viszont nem volt túl sikeres...

– Sokat voltam sérült, a kispadon nagy volt a jövés-menés, és nem kaptam meg azt a bizalmat, amit reméltem. Utána viszont tizenkét sikeres évadot töltöttem Ausztriá­ban, több osztályban is gólkirály voltam.

– Hegykőn mennyire tervez hosszú távra?

– Hívtak a Videoton utánpótlásához is, s bár éltem húsz évet Sopronban, s újabban a futball mellett volt civil munkám is, úgy tervezem, nyáron visszatérek a szülővárosomba.