A hálának köszönhető művészeti élmény

2024.08.04. 16:05

Rákász Gergely, győri orgonaművész alapítványának mentoráltjai adnak koncertet Győrben

Három kirobbanó tehetségű fiatal muzsikussal utazhatunk klasszikus zenével a világ körül augusztus 8-án a ménfőcsanaki evangélikus templomban. Dénes Dorottya gordonka, Kiss Péter harmonika és Szigeti Bence gitárművész műsorában elkalandozunk többek között Németországba, Spanyolországba, Brazíliába, de nem marad ki természetesen szeretett hazánk, Magyarország sem. Fellépésüket a neves orgonaművész, Rákász Gergely alapítványa segíti.

Barki Andrea

– Az én életemben a fiatalok támogatása a hálám kifejezése. Fiatal koromban volt egy amerikai tanárom, aki soha semmit nem fogadott el azért, hogy engem tanított, támogatott – árulta el Rákász Gergely orgonaművész.

Rákász Gergely hálából segíti a tehetséges fiatal muzsikusokat.

- 21 évesen kaptam meghívást Amerikából koncertezésre David di Fiore orgonaművésztől. Rájöttem, hogy a megívóm tízszer annyit tud a szakmáról mint én. Addig könyörögtem neki, amíg visszamehettem hozzá tanulni. Ő akkor a washingtoni egyetemen tanított, azt mondta: >>én nem tudom felvenni önt az egyetemre, mert ösztöndíjunk nincs, a rendes tandíjat a kelet-európai pénzéből nem tudja kifizetni. Azt tudom felajánlani, hogy mindent megtanítok otthon, amire ön kíváncsi, mert nagyon tehetséges.<< Így a mester gyakorlatilag befogadott az otthonába, s mindent megtett azért, hogy zenészt neveljen belőlem. 2005-ben, 26 évesen költöztem haza. Azóta akárhányszor próbáltam meghálálni, sohasem hagyta, akkor sem, amikor már meg tudtam volna fizetni. Végül azt mondta: ha meg akarom hálálni neki, akkor őrizzem meg ezt a jó energiát a világban, amit ő nekem adott. Tulajdonképpen ennek a jó energiának a megőrzése a Rákász Gergely Alapítvány, ami egy kicsit másként működik, mint az egy mester egy tanítvány forma. Én patriótaként nagyon mélyen gyökerezem a Kárpát-medencébe, a történelmi Magyarországba. Azt gondoltam, hogy ha már megőrizendő a jó energiát, mentorálom a fiatalokat, akkor összefogok egy marokra valót belőlük és ez a csokor fiatal körbe tudja járni azokat a településeket, kis közösségeket a Kárpát-medencében, ahová esetleg nem jut el klasszikus zene. Abban is segítjük a fiatalokat, hogy bemutatkozhassanak, hiszen szeretném ha egy idő után fel tudnák építeni saját magukat és ebből meg tudnának élni. Az alapítvány tehát egyrészt mentorálja a fiatalokat, másrészt pedig elküldjük őket akár a legkisebb településekre is – mesélte Rákász Gergely, milyen keretek között lépnek a tehetséges fiatalok a helyi közönség elé.

Dénes Dorottya gordonka, Szigeti Bence gitár és Kiss Péter harmonikaművész lép fel a ménfőcsanaki evangélikus templomban.

Az ifjú művészek számos versenyen szerepeltek már kiemelkedő helyezéssel, bemutatkoztak Olaszországban, Franciaországban, Erdélyben, és most a nagyérdemű közönségnek alkalma van Magyarországon is hallani őket. A ritkaságszámba menő trió három nagyon különböző hangszeren játszik, amelyek azonban meghökkentően jól illeszkednek egymáshoz, különleges hangulatot adva az estének. 

Dénes Dorottya gordonkaművész 5 évesen hallotta először testközelből a cselló hangját, azóta töretlen a hangszer iránti szerelme. 

A marosvásárhelyi Művészeti Líceumban kezdte tanulmányait, majd 11 éves korától, öt éven át Pető Áron gordonkaművész keze alatt sajátíthatta el a cselló rejtelmeit. Elmondása szerint az egyik legmeghatározóbb időszaka a zene terén ez volt, hiszen neki köszönhetően tapasztalhatta meg, hogy nem csak a hangszer, de az ember minden porcikája dalra fakad, ha a saját népe zenéjét muzsikálja el. Ennek okán saját műveket komponál gordonkára, amelyekben fellelhető Erdély lelke, hiszen gyökerei kiemelten fontosak számára. Magyarországi országos versenyeken számos arany minősítésben, valamint Nívó Díjban részesült, amelyeknek köszönhetően alkalma volt 12 évesen a Bartók rádióban is koncertet adni. Középiskolai végzettségét a Plugor Sándor Művészeti Líceumban végezte, Sepsiszentgyörgyön. Jelenleg a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója, anyaországi művészektől tanul és építi zenei pályáját. 

A baracsi születésű Kiss Péter harmonikaművész Dunaújvárosban, a Sándor Frigyes Zeneiskolában kezdte tanulmányait Juhos Melinda tanárnőnél. 

Innen 2016-ban sikeresen felvételizett a Pécsi Művészeti Gimnáziumba, ahol Kéméndi Tamás tanítványa lett. 2020-ban felvételt nyert a firenzei Luigi Cherubini Konzervatóriumba, ahol 2023-ban sikeres BA (bachelor) diplomát szerzett Ivano Battiston professzor kezei alatt. Jelenleg az előbb említett intézmény tanulója a mesterképzésen. Fiatal kora ellenére már olyan helyeken mutathatta meg tudását, mint a Virtuózok tehetségkutató műsor, a pécsi Kodály Központ, de játszott már Szerbiában, Horvátországban, Csehországban, Olaszországban és Oroszországban is. Több hazai és nemzetközi versenyen ért el dobogós helyezést, ezek mellett 2016-ban Nívódíjat, 2019-ben pedig Rotary Díjat, valamint szülőfalujában Ifjúsági Kitüntető Díjat vehetett át. 2023-ban a magyar harmonikás élet támogatásáért és a hangszer széles körű népszerűsítéséért Baranya Megyei Harmonikás Nívódíjat kapott. Szóló karrierje mellett számos alkalmi és állandó kamarazenei formációkban dolgozik itthon és Olaszországban egyaránt - bármilyen felállásról is legyen szó, Péter célja mindig is ugyanaz lesz: a minőségi és igényes zene hirdetése, mindezt a harmonikán, egy olyan fantasztikus hangszeren, amelynek a zenei életben betöltött szerepét a lehető legmagasabb szintre szeretné emelni. 

Szigeti Bence 2001-ben Komlón született. Első gitártanára Sára Erika volt, a pécsi ANK Művészeti Iskolában.

 Már zeneiskolás korában is rengeteg versenyen vett részt, ahol rendre 1., 2. helyen végzett. 2016-ban Straub Tamás és Tóth Álmos kezei alatt már a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium tanulójaként folytatta tanulmányait. 2020-ban sikeresen felvételt nyert a Zeneakadémia gitár tanszakára, ahol Csáki András irányítása alatt folytatta tanulmányait. 2022 szeptemberétől 2023 júniusáig Erasmus ösztöndíjjal a lille-i ESMD hallgatója lehetett, napjaink egyik legelismertebb gitárművészének, Judicael Perroy-nak az osztályában. Tanulmányai során rengeteg hazai és nemzetközi versenyen szerepelt sikeresen. Az évek során rengeteg hazai és nemzetközi gitárfesztiválon is részt vett, melyeken lehetősége volt testközelből hallani, majd kurzusokon együtt is dolgozni a világ legnagyobb szaktekintélyű gitárművészeivel. A versenyek és kurzusok mellett, 2019-től a Pécsi Nemzeti Színház, "A fizikusok" c. előadásában is szerepelt, valamint már többször lehetősége volt koncerten játszani a pécsi Kodály Központban. 2019-ben az a megtiszteltetés érte, hogy a gitárirodalom talán leghíresebb művét, Rodrigo Aranjuez-i gitárversenyének 2. tételét adhatta elő a Pannon Filharmonikusok zenekarral, Vass András vezényletével. 

Három kirobbanó tehetségű fiatal muzsikussal utazhatunk klasszikus zenével a világ körül augusztus 8-án a ménfőcsanaki evangélikus templomban.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában