Lökték, rúgták, ütötték

2 órája

Négyen bántalmazták a férfit, majd kirabolták – letartóztatásban maradnak

A csoportosan elkövetett rablás és súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárás a Tatabányai Járási Ügyészség indítványára. A Tatabányai Járásbíróság december 19-ig meghosszabbította két felnőtt és egy fiatalkorú férfi letartóztatását.

Kisalföld.hu

Az indítvány szerint négyen, a két ittas fiatalkorú és két felnőttkorú férfi április 14-én a hajnalban megbeszélték, hogy pénzt szereznek, a két felnőtt társaikkal közölték, hogy leütik a sértettet és leveszik róla a kabátját. 

Ezután éjjel fél 2-kor körül a tatabányai Záray Márta pihenőparkban meg is szólították a sértett férfit. 

A négy elkövető körbeállta a sértettet, és cigarettát kértek tőle. A sértett nem adott nekik, mire az egyik felnőtt férfi meglökte, a másik férfi fejen rúgta. Ezután a két felnőtt és az egyik fiatalkorú férfi többször megütötte, megrúgta a sértettet. 

Később a bántalmazásban résztvevő fiatalkorú férfi a kabátját, míg az egyik felnőttkorú férfi a pulóverét – benne a sértett mobiltelefonjával – a sértettről levette és eltávoztak a helyszínről. 

A bántalmazás következtében a sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülései és nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörése keletkezett. 

A két felnőttkorú és egy fiatalkorú elkövető letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság április 19-én rendelte el. A csoportosan elkövetett rablás bűntettét a Büntető Törvénykönyv 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában