A megye után március 21-én az ország vásznain

2022.02.23. 12:33

Országos premier előtt a mosonmagyaróvári maratonistáról forgatott iRunLady - Klip a filmből

Exkluzív sajtópremieren mutatták be kedden a budapesti Westend Cinema Cityben az iRunLady című dokumentumfilmet, amit a győri Kollár István és a mosonmagyaróvári Segesvári Zsolt álmodott és alkotott meg, középpontjában pedig a mosonmagyaróvári futó fejlődése áll. országos premier.

Simon Roberta

Forrás: KiMG MEDIA GROUP

Közel négy év munka után került a Cinema City forgalmazásába, így a magyar mozikba az iRunLady páratlan produkciója, ami többek között egy fiatal mosonmagyaróvári maratonista lány fejlődéséről szól, bemutatva a sport ezer oldalát. 

 

Segesvári Zsolt sportújságíró produceri és szerkesztési feladatokat látott el, a film rendezéséért pedig a díjnyertes dokumentumfilm-készítő, az Alzheimer című film alkotója, Kollár István felelt. 

 

Az alkotók úgy fogalmaztak, hogy az iRunLady dokumentumfilm nem sportfilm, hanem kalandfilm, amelyben az élet nehézségei párhuzamban vannak a sporteredményekkel és a sport kihívásaival. 

 

A film akotói: Kollár István rendező és Segesvári Zsolt producer a budapesti sajtópremieren.
Forrás: KiMG MEDIA GROUP


 

– A hétszáz fős tesztvetítés alkalmával a film csak kedvező visszajelzéseket kapott, láthattuk és érezhettük, hogy pozitív motivációs erővel bír – mondta Kollár István. A lendületes, modern film minden korosztály számára élvezhető, akár sportol a néző, akár nem. Az igazi moziélményt a szélesvásznú képi világ és a térhatású 5.1-es hang garantálja. 
 

Az országos premier március 21-én 18 órakor lesz a Cinema Citykben. 

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában