Haditornán bizonyították rátermettségüket és erejüket Győr-Moson-Sopron fiataljai - videó, fotók

Akadályt ugrottak, totót töltöttek, életet mentettek, gránátot dobtak és célra is lőttek többek között azok a rátermett középiskolások, akik csütörtökön részt vettek az idei Országos Haditorna Győr-Moson-Sopron vármegyei fordulóján.

Simon Roberta

Bírni kellett szuflával az idei vármegyei haditorna versenyt, a hűvösebb idő ellenére is megizzasztották a fiatalokat a szervezők. Fotó: Csapó Balázs

Ismét megrendezték a Haditorna Vármegyei fordulóit, amelynek ezúttal is a Pállfy Miklós győri laktanya adott otthont. Idén minden eddiginél több középiskolás csapat mérettette meg magát. Tavaly is nagy sikere volt a diákok körében, akkor végül a bercsényisek diadalmaskodtak és jutottak az országos döntőbe.

 

14 csapat vetélkedett

A versenyszámok a jól megszokott mátrix labirintus futás, elsősegélynyújtás, lézer és fegyveres váltófutás, kézigránát (KGR) hajítás célba, akadálypálya, valamint tájékozódás és távbecslés voltak. Nem maradt el a honvédelmi totó és idén kiegészült elsősegélynyújtási totóval is. Így nem csak fizikumukra, kitartásukra volt szükségük a fiataloknak, hanem a háttértudásukra is. Győr-Moson-Sopron 8 iskolájának 14 csapata vett részt.

Sopronból, Mosonmagyaróvárról, Mezőőrsről, Csornáról és Győrből is neveztek négy fős csapatokkal a középiskolák.

Több mint 10 éve rendezik meg országszerte a haditorna versenyeket, évről-évre már a jól megszokott iskolákból jelentkeztek csapatok, ezúttal viszont három új intézmény csapata is rajthoz állt. A győri Lukács Technikum, a mezőőrsi Magyar Műhely Általános Művelődési Központ, a győri Bercsényi, a csornai és a mosonmagyaróvári Hunyadi Technikum, mellett ezúttal a Győri SZC Sport és Kreatív Technikum, a Kossuth Lajos Gimnázium és Kollégium, valamint a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium rátermett fiataljai is próbára tették magukat az Országos Haditorna vármegyei fordulóján.

A legjobbak az országos döntőben bizonyíthatnak

A gyerekek nagy része atletizál vagy a lövészetben jártas, illetve a testnevelőkkel hónapok óta a versenyre készülnek. A szervező örülnek, hogy a fiúk mellett évről évre egyre több lány is részt vesz a feladatokban és remekül helyt állnak. A rendezvény fő célja, hogy megszólítsa az ifjúságot és kedvet kapjanak a diákok a katonai szolgálatra, majd ha a továbbtanulásra kerül sor, ezt a pályát válasszák.

A feladatokon plusz pontokat és büntetőket is lehetett szerezni, volt, ahol az idő is számított. Így adódott össze végül az eredmény, a kitüntetéseket Széles Sándor főispán délután adta át, de minden résztvevő oklevéllel térhetett haza.

A diákoknak felváltva kellett célba lőni és futni a haditornán. Fotó: Csapó Balázs

Szoros küzdelem, íme a dobogósok

Már szinte megszokott, hogy szoros meccs folyik a győri bercsényi és a csornai hunyadisok között, hogy végül ki is jut be az országos döntőbe. Ezúttal így alakultak a dobogós helyek:

  1. Győri SzC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum „A” csapata
  2. Soproni SzC Hunyadi János Technikum „A” csapata
  3. Győri SzC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum „B” csapata

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában