2024.08.20. 12:18
Dr. Bodnár Mária: Szent István intelmei ma is aktuálisak - Fotók a mosoni ünnepről
Ünnepi szentmise után dr. Bodnár Mária, Pro Urbe-díjas főorvos osztotta meg gondolatait államalapításunk kapcsán, Szent Istvánra és intelmeire is emlékeztetve a király mosoni szobránál.
Hagyománya van annak, hogy az előző évi Pro Urbe-díjas mond ünnepi beszédet államalapító ünnepünkön Szent István mosoni szobránál. Az ünnepi szentmisét követően a Kühne Koncert Fúvószenekar fogadta az egybegyűlteket ifj. Vámos Gábor karmester vezetésével.
Dr. Bodnár Mária, a mosonmagyaróvári Hospice-ház megálmodója, belgyógyász főorvos a Lajta-parti város legrangosabb díjának birtokosa, Szent István alakját és intelmeit idézve szólt az ünneplőkhöz. Hangsúlyozta: a szent király gondolatai Imre herceg felé aktuálisabbak most, mint valaha.
Dr. Bodnár Mária: Szent István intelmei ma is aktuálisak
Fotók: Kerekes IstvánMég sok dolgunk van. Legyen feladatunk, hogy élhető Magyarországot biztosítsunk a fiataljainknak!
– emelte ki még a szónok, aki javasolta, a Szent István-féle intelmeket gyakoroljuk mi is a hétköznapokon.
Az ünnepi műsort színesítette a Glück-iskola diákjai és a Lajta Néptáncegyüttes előadása, majd a 70. számú Széchenyi István Cserkészcsapat közreműködésével koszorúztak a pártok, civil szervezetek és intézmények képviselői.