Látta mi történt?

3 órája

Két baleset szemtanúit keresik a győri rendőrök

Kisalföld.hu

Október 18-án 18 óra és október 19-én 8 óra között egy ismeretlen gépkocsival közlekedett Koroncón, a Zrínyi utcában. Vezetés közben nekiütközött az utcában lévő egyik ház kerítésének, amelyben kárt okozott.

Győrben, a Zechmeister utcában közlekedett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú gépjárművel egy ismeretlen sofőr október 22-én éjfél és október 23-án 13 óra között. Az 5-ös számú ház közelében tolatás közben nekiütközött az ott parkoló Skoda-nak, amelyet megrongált.

A baleseteket követően az ismeretlen sofőrök a helyszínről adataik hátra hagyása nélkül hajtottak el - írta közleményében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A fenti esetek elkövetőinek beazonosítása, illetve a körülmények tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, a 9026 Győr, Szövetség utca 17. szám alatt, vagy a 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszámok valamelyikén.Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában