Elbukott a csapat

2024.08.26. 12:42

Maradnak letartóztatásban - Közel 154 millió készpénzt raboltak a garázsból

Különösen jelentős értékre elkövetett lopás miatt indított eljárást az Esztergomi Járási Ügyészség az ellen a négy férfi ellen akik 150 milliót meghaladó készpénzt loptak egy garázsból. Most a letartóztatásuk meghosszabbítására is indítványt adtak be, amely sikerrel zárult.

Kisalföld.hu

Fotó: Shutterstock

Az ügyészség indítványa alapján az Esztergomi Járásbíróság az elkövetők letartóztatását május 2-án rendelte el: három elkövetővel szemben a szökés veszélye miatt, valamennyi elkövetővel szemben a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása érdekében, egy elkövetővel szemben pedig a bűnismétlés veszélye miatt is. A letartóztatást a bíróság legutóbb szeptember 2-ig hosszabbította meg.

Az ügyészség szerint a letartóztatás feltételei változatlanul fenn állnak, ezért kérték a hosszabbítást újabb három hónappal.

A vádirat szerint az egyik elkövető tudomást szerzett arról, hogy egy dorogi garázsban nagy összegű készpénz van, majd megmutatta a helyszínt társainak. A négy férfi április 25-26. között a garázs zárszerkezetét, valamint a felhelyezett lakatot lefeszítette, majd a szerelőaknában az aljzathoz és oldalfalhoz rögzített pénzkazettát kifeszítették. A benne lévő 151.950.000 forinttal, valamint euro és USD készpénzzel eltulajdonították. Az elkövetési érték összesen 153.888.810 forint, amelyből 70.000.000 forint egy gazdasági társaság, a többi két magánszemély tulajdona.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában