2024.09.12. 15:00
Alvó férfiakat lopott meg Esztergomban, majd a bankkártyáikkal vásárolt
Kifosztás bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki alvó sértetteket lopott meg.
Az indítvány szerint a férfi meglátta idén június 12-én az esztergomi buszvégállomáson az ittas sértettet, amint egy padon alszik. Odament hozzá és a farzsebéből kivett egy mobiltelefont, majd magával vitte.
Egy másik ittas sértett szintén idén augusztus 28-án 23 óra körüli időben az esztergomi Csalamádé parkban lefeküdt az egyik padra, azonban ezt megelőzően az övtáskáját - amiben benne voltak a személyes iratai, bankkártyája, telefonja - a feje alá tette, majd elaludt. Az elkövető odament és a feje alól az övtáskát kihúzta, majd ellopta.
Az elkövető birtokába került két másik sértett bankkártyájával pedig szeptember 8-án egy esztergomi üzletben akart vásárolni. Mivel az elsővel nem sikerült, ezután a másikat használta a tranzakcióhoz, így vásárolt 950 forint értékben. A bűncselekményeket elismerte a férfi.
Az ügyészség indítványa szerint a letartóztatás szükséges a terhelt eljárásban való jelenlétének biztosításához, valamint a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében. Az Esztergomi Járásbíróság szeptember 12-én tart ülést és hoz végzést a letartóztatásról.