Többszöri fenyegetés

2024.07.08. 13:35

Csavarhúzóval szúrta le a buszsofőrt - Letartóztatták az elkövetőt

Felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és a súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Komáromi Járási Ügyészség, az ellen a férfinak ellen, aki buszsofőrre támadt. A letartóztatása meghosszabbítását is indítványozták.

Kisalföld.hu

A férfi letartóztatását az ügyészség indítványára a nyomozási bíró június 17-én egy hónapra újra elrendelte, hogy a bűnismétlés lehetőségét megakadályozzák és kizárják a bizonyítás veszélyeztetését is. 

A vád szerint szerint a férfi idén június 15-én a vérteskethelyi buszmegállóban felszállt a menetrend szerint közlekedő távolsági autóbuszra. A sofőr felszólította, hogy szálljon le a buszról, mert egy hónappal korábban élet elleni cselekmény elkövetésével fenyegette.

Ezután ismét megfenyegette a buszsofőrt azzal , hogy megszúrja, majd a zsebéből elővett egy csavarhúzót és legalább 5 alkalommal, nagy erővel a sértett felé szúrt, amely közül egy alkalommal eltalálta a sértettet.

A cselekmény miatt a sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett, a cselekmény alkalmas volt ennél súlyosabb sérülés okozására is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában