11 órája
"Sose gondoltam, hogy megélem" - 100 éves lett a rettegett szovjet tábor túlélője, a soproni Misi bácsi
A közelmúltban ünnepelte századik születésnapját Glász Mihály, a soproni vasöntöde egykori vegyésze, aki lapunknak mesélt mozgalmas, kalandos és szeretettel teli életéről.
Vannak pillanatok, amikor a múlt halkan bekopogtat az ajtón, emlékeztetve minket arra, honnan jöttünk, és hogyan fonódik össze életünk legapróbb mozzanata a sors fonalával. Glász Mihály szeptember 12-én, szűk családi körben ünnepelte századik születésnapját. Elmondása szerint amikor elfújta a gyertyákat, a pillanat olyan volt, mintha egy hosszú és küzdelmes élet minden emléke visszatért volna egyetlen lélegzetvételben.
1924-ben, Munkácsváralján születtem negyedik gyermekként, csehszlovák állampolgárként. Gyermekkorom meghatározó éveit cseh iskolákban töltöttem, az oktatás is csehül folyt, az otthonunkban azonban magyarul és németül beszéltünk. A történelem mindig beleszólt az életembe: 1938-ban szülőföldem újra Magyarországhoz tartozott, így végre anyanyelvemen folytathattam tanulmányaimat. Aztán jött a háború, amely mindenkit próbára tett. 1945-ben, mindössze 21 évesen, elhurcoltak a hírhedt szolyvai táborba, de három hónap után szerencsére szabadon engedtek. Nővéremmel 1946-ban átszöktünk Magyarországra, ahol Debrecenben kezdtem el az egyetemet, de a politikai helyzet miatt menekülnöm kellett, így végül Sopronban találtam menedéket
- osztotta meg Magyarországra kerülésének kalandos történetét. - 1949-ben munkát kaptam a Soproni Vasöntöde laborjában. Ez lett a hivatásom, amely végül nyugdíjig kísért - fűzte hozzá.
Glász Mihály életét ugyan a történelem vihara formálta, de elmondása szerint nem változtatna semmin.
Minden megpróbáltatás ellenére boldog vagyok a családommal, és hálás vagyok a sokszínű életért, amit élhettem. A fényképezés mindig is a hobbim volt, a gyerekeimről rengeteg képet készítettem. A szőnyegkészítés is örömet hozott az életembe – három nagy perzsa csomózású szőnyeget is készítettem, amelyek ma is arra emlékeztetnek, hogy az alkotómunka mennyi örömöt adhat. Az önképzés és a tudásvágy soha nem hagyott el. Egész életemben tanultam, dolgoztam és fejlesztettem magam. Szerettem a munkámat, és mindig találtam kihívást a mindennapokban. Igyekszem most is aktív maradni, igaz mára csak nagyítóval tudok olvasni, és a hallásom sem a régi, de esténként még mindig megnézem a híreket, a világ történései ma is érdekelnek. Szülővárosom Ukrajnához tartozik, ahol háború és békétlenség van, és bizony ez nagyon elszomorít
- mondta.
Arra a kérdésünkre, hogy vajon mi a hosszú élet titka így válaszolt: - A hosszú élet titka? Talán a genetika, talán a szerencse vagy a kitartó munka – én magam sem tudom. De egy biztos, nem gondoltam volna, hogy megérem a 100. születésnapomat. Azt gondolom, hogy szorgalommal, találékonysággal, kreativitással minden elérhető. És ugyan az életünk tele van küzdelmekkel, de minden nap hozhat valami újat, ha nyitottak vagyunk a tanulásra és a fejlődésre
- zárta a beszélgetést.
