EzTörténtKisalföld

2024.08.28. 12:58

Erről írt a Kisalföld augusztus 28-án: három hét alatt három motoros tragédia

Kisalföld.hu

10 éve, 2014-ben 

Három hét, hárommotoros tragédia

Néhány hét leforgása alatt három motorostragédia történt Győr környékén. Hétfőn a harmincéves ifj. Tüske Róbert vesztette életét. Miért ez a szörnyű sorozat, s mit kell tenni azért, hogy ne legyen negyedik áldozat?

 

A Kisalföld internetes oldalán nagyon sokan olvasták és kommentálták a hírt a balesetről: egy 38 éves doktornő személygépkocsijával haladt a Szent Imre úton, balra szándékozott kanyarodni, de vélhetően nem látta, hogy járművének előzését egy motoros már megkezdte, így a Kawasaki elé kanyarodott. Az ütközés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett ifj. Tüske Róbert, hogy bár a baleset alig száz méterre a kórház bejáratától történt, s így nagyon hamar intenzív ellátást kapott, az életét márnem tudták megmenteni. „Nem érzek sem dühöt, sem haragot az autós iránt” - mondja megtörten az édesapja.

„Nem egyértelmű még, hogy a balesetért ki és milyen arányban felelős. Csak egy biztos: a fiamat elvesztettem, s az űrt itt érzem, amit maga után hagyott” - folytatja id. Tüske Róbert, a hétfőn életét vesztett fiatalember édesapja. „A fiam Ausztriában dolgozott, a héten szabadságon volt, ezért is ment aznap délután a menyasszonyáért, aki épp a jogosítványát szeretné megszerezni. A tanfolyami óra már véget ért, Robi nem érkezett meg időre, aggódni kezdtek. Felhívták a mentőket, akiktől megtudták a baleset tényét. Szóltak nekem is, mire a kórházba értem, már csak elbúcsúzni tudtam tőle. A feje és a mellkasa sérült nagyon súlyosan... Én ültettem anno motorra őt is és a testvérét is. Bár ne tettem volna...? Ki tudja megadni a választ? Mindannyian szeretünk motorozni, azt is tudom, hogy fogok én még motorra ülni. És azt is tudom sok évvel és kilométerrel a hátam mögött, hogy a motorozás lehet veszélyes, ahogy az autózás is, felelősséggel kell vezetni. A fiam esetében sem tudom mára sírjára írni, hogy ő hibázott-e vagy sem. Legfeljebb kis megnyugvást jelentene, ha nem, de vissza nem hozza őt.” Ifj. Tüske Róbert alig három hete vásárolta az új motort, amivel a balesetet szenvedte. Nyilván nem ezen múlt, de hogy pontosan mi történt, azt a rendőrség szakértői továbbra is vizsgálják - tudtuk meg. Tanulságos ugyanakkor megnézni a KSH adatait, amely négy évre visszamenőleg azt mutatja, hogy markánsan augusztusban történik a legtöbb a motorosbaleset. Bozzai Lajos vezetéstechnikai instruktor, a baleset-megelőzési bizottság tagja a mostani sorozatra azt mondja: „Győrben és környékén három ilyen tragédiának, mint ami három hét alatt történt, legfeljebb húsz évleforgása alatt szabadott volna megtörténnie.” Mégis megtörtént, ezért beszélni kell a miértekről, amelyeket szintén Bozzai Lajos foglalt össze: „Az éremnek két oldala van, autós és motoros egyaránt hibás lehet a baleseteknél. Ami ugyanakkor elkeserítő tény, hogy már nem azt látom, hogy az autósok telefonálnak vezetésközben, hanem azt, hogy SMS-eket írnak útközben. Életveszélyes szituációt idéznek így elő! Amikor motorosjogosítványra jelentkezőket tanítok, nekik mindig azt mondom, hogy az álló autósok közé ne menjenek be szlalomozni - de jó, ha mindenki tudja, hogy ezt a KRESZ engedélyezi a motorosoknak. Látok persze példát arra, hogy az ideges autós ilyenkor csak azért is ráhúzza a motorosra a kormányt... És igen, felelőtlen motorosok is balesetveszélyt okoznak, amikor a megengedett sebességhatárt messze túllépve vezetnek. Azt is meg kell jegyezni, hogy az egyre modernebb technika hamis biztonságérzetet ad a vezetőknek.” A végszót mégsem a vezetéstechnikai instruktor mondja ki, hanem egy második osztálybakészülő kicsi lány és a nagymamája, Topor Sáraés Horváth Tiborné egy szál szegfűvel érkezett a helyszínre, ahol mécsesek és virágok őrzik Róbert emlékét. Nem ismerték a fiatalembert, mégis úgy érezték, a családok fájdalmában ők is osztozni kívánnak. Mert igen: a tragédia nyilvánvalóan örök és kitörölhetetlen nyomot hagy a 38 éves autósban is, aki az életét már azzal a tudattal kell leélje, hogy egy balesetben valaki meghalt.(Az asszonyt személyesen is kerestük, de nem tudtuk felvenni vele a kapcsolatot.) „A férjem mindig úgy ül autóba, s én is ezt mondtam most az unokámnak, hogy egy életre jegyezze meg: az úton felelősek vagyunk magunkért, s felelősek vagyunk a másikért, aki szintén haza szeretne érni.” Fogadjuk meg Horváth Tiborné tanácsát. 

20 éve 2004-ben

Zavarmentes tanévkezdés 

Felújítások: Megszépült óvodák, iskolák 

 

Vége a szünidőnek, már csak pár nap, s becsengetnek az iskolákban. Zömmel befejeződtek megyénk intézményeiben a karbantartások, felújítások, már ahol tervbe is vették azokat. A szokásos nyári karbantartási, felújítási munkák túlnyomótöbbségben időben véget értek, így az ígéretek szerint zavarmentes lesz a tanévkezdés megyeszerte. Győrben idén 170 millió forintos keret állt rendelkezésre az oktatási intézmények nyári karbantartási, felújítási munkáira. A legtöbb pénzt, 30 millió forintot a Kossuth-iskola emésztett fel, és sokat, 18 milliót elvitt a Bercsényi-iskola is. Az óvodákban, iskolákban elvégezték a szükséges munkákat. Egyetlen befejezésre váró van még, a már említett Kossuth-iskola. 

A győri Kossuth-iskolában az elmúlt napok esőzései miatt kicsit megcsúszott a tető cserepezése, ám remélhetően a tanévnyitóra az is elkészül. Néhány győri intézményben lesznek még ugyan munkák, azok azonban a tanmenetben várhatóan nem okoznak fennakadást. A fűtésre való felkészüléshez 30 millió forintot biztosít az önkormányzat. Némiképp idetartozó hír még, hogy a kiürülő győrújbaráti gyermektáborban elkezdik az alaposan elkopott lépcsők cseréjét. 

Sopronban az önkormányzati fenntartású oktatási intézményekben tervezett felújítás nem volt ezen a nyáron, kivéve a középiskolai kollégium épületét, amelynek korszerűsítésére, átalakítására közel 25 millió forintot fordít az önkormányzat. Előre nem tervezett, váratlan hibaelhárításra (például tetőbeázás, gépészeti felújítás) az óvodák és iskolák eddig összesen 19 millió 459 ezer 717 forintot igényeltek és kaptak a tulajdonosi bizottság támogatásával a város költségvetéséből. A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) idén nyáron 50 millió forintot fordított az iskola korszerűsítésére. Befejeződött a tornacsarnok második ütemének építése, így már két tornateremmel rendelkeznek. Felújították az intézmény homlokzatát, ajtó- és ablakcseréket hajtottak végre és akadálymentesítették az iskolát. (A liftakna már korábban elkészült.) Három olyan vizesblokkot is kialakítottak, amelyeket mozgássérült tanulók használhatnak. A Hunyadi János Evangélikus Általános Iskolában a tetőtér beépítésével több mint 20 millió forint értékben könyvtárat alakítanak ki. A munkálatok még most is tartanak. 

Csornán a Nevelési és Oktatási Központhoz tartozó intézményegységeknél az önkormányzat 733 ezer forintot fordított tisztasági meszelésre és 359 ezer forintot karbantartásra. A Hunyadigimnázium és a Szilágyi Erzsébet Kollégium teljes felújítása jövőre kezdődik. A Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakközépiskolában hat és fél millió forintot költöttek fejlesztésre, felújításra - egyebek mellett új informatikai terem és a diáklétszám növekedése miatt két új tanterem kialakítására, berendezésére a szakképzési alapból, illetve az iskola költségvetéséből. A Kossuth Lajos Szakiskolában saját erőből és kivitelezésben a növekvő tanulólétszám miatt egy új tantermet alakítottak ki, továbbá tisztasági meszelést végeztek. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ a fenntartó hozzájárulásával négymillió forint értékben új óvodai csoportszobát, hozzá vizesblokkot alakított ki és rendezett be. Az óvodásokat és az alsó tagozatosokat új tornaszoba várja, s létrehoztak egy tanulókonyhát, s elvégezték a tisztasági meszelést. Az iskolai alapítványi pénzből, valamint báli bevételből térburkolat készül az alsós részen, megjavítják a kerítést, folyamatban van az ebédlői bútorok cseréje. 

Kapuváron az óvodák nyári felújítására, karbantartására idén egymillió forintot költhettek. Az iskolák közül a Pátzay ötszázezer, a Széchenyi háromszázezer forintot használhatott fel, a Berg Gusztáv Szakmunkásképző Intézet ugyancsak háromszázezer, a Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium pedig ötszázezer forintot kapott erre a célra. A felsorolt összegekből többek között a villamos hálózat felújítását, a homlokzat javítását végezték el. Ezenkívül a Felsőbüki Nagy Pál Gimnáziumban új tantermet alakítottak ki. A Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola az egyházmegyétől kapott kétmillió forintot, ebből az iskola homlokzatát, a keleti szárny párkányát és az esőcsatornát javították ki, s újracsempéztették a konyhán a mosogatórészt. Azonkívül New Yorkból a Kapisztrán János Alapítványtól kaptak ezer dollárt, amit az ebédlő felújítására költöttek. Mosonmagyaróvár: előre nem látott probléma A tervezett kisebb mértékű iskolafelújítások közül a tantermeket érintő munkák mindegyikével végeztek a tanév kezdetére Mosonmagyaróváron. Egyedül a Bolyai-iskolában nem készültek el teljesen a munkálatokkal, mivel az utolsó napokban a festés során előre nem látott problémák merültek fel az épületben. Jelenleg a kőművesek dolgoznak az iskolában, ám ez a munka nem zavarja majd a jövő héten kezdődő tanítást. 

40 éve 1984-ben

Iskola a társadalomban

Az ismétlődő eseménysornak mint amilyen a tanévkezdet – vannak állandó elemei. Most nem olyan idők járnak,– hogy azt mondhatnánk: egyik olyan, mint a másik. A hangsúlyok, úgy látszik, a változó elemekre irányítják a figyelmet. Erről győzött meg a tegnapi értekezlet, amelyet az évnyitó előtt rendezett vezető pedagógusok számára a megyei tanács művelődési osztálya. Ennek magyarázata csak az lehet, hogy az iskola, az oktatás, a nevelés iránt a társadalmi kihívás szinte állandósult. Csakhogy napjainkban nem csupán az ősi intézmény iránti igényeinket fogalmazzuk meg, hanem már az igények kielégítésének módozatait próbálgatjuk. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy őrizzük elért pedagógiai eredményeinket – hangsúlyozta dr. Kiss Imre osztályvezető –, hanem az eredményeken túl a haladás további nyomvonalát is meg kell keresnünk. A jelenen túllépve remélhetőleg a teendőkre figyel a pedagógus társadalom, jóllehet, érdemes megjegyeznünk: csak az alkotói személyiségekben, a munkájukban lelhetők meg a tartalékaink. Anyagiakról mértéktartóan, tárgyi feltételekről a takarékosság követelményei szerint lehet szolid. Ilyen az a közeg, amellyel a pedagógusok nekivágnak az 1984–85-ös tanévnek. Hogy az eredményesség esélyeit mégis latolgatni szükséges, annak számos biztató tény kínál alapot. A pedagógiai munkát a napi gyakorlat is ösztökéli, mégpedig úgy, hogy a korábbiaknál még inkább az oktatás-nevelés minőségi elemeit kell a gyakorlat alapjává tenni. Ezt ígéri a leendő oktatási törvény is, valamint számos terv, koncepció, utasítás. A cselekvést, a napi pedagógiai munkát jótékonyan érinti, hogy a közoktatás fejlesztési program teendőit az idei ősztől már intézményekben elemzik, első lépésként nevelési értekezleteken. Az első lépést bizonyára követi a többi. Eközben tisztázódhatnak: milyenek a munka feltételei, a feladatok megoldási módjai. Egészében véve ugyanis a pedagógiai munkának (óvodától az egyetemig) megyénkben adottak a személyi és tárgyi feltételei. Hangsúlyozzuk, hogy egészében véve, a részleteket illetően számos gond került terítékre. Vitathatatlan, hogy iskolánként nem azonosak az akadályok méretei (kettőszázhatvannégy képesítés nélküli kapott állást, negyvenkilenc állás betöltetlen ) Ám ez nem jelenti azt, hogy egyetlen tantestület is lemondhat lényegesnek ítélt pedagógiai elvekről: az esély egyenlőségsegítéséről, a tehetséggondozásról, a társadalmi mobilitásban vállalt szerepéről, a minőségi kiválasztásról. Az oktatás gyakorlati alkalmazását számos, nagyon is konkrét, szocialista szellemiségű társadalmi esemény követeli az idei tanévben: a felszabadulás 40. évfordulója, a közelgő pártkongresszus, a fasizmus felett aratott győzelem, a Varsói Szerződés megalakulásának, a helsinki záróokmány aláírásának évfordulója. Mindezeket nem kampányként, hanem tradícióként veszik számba az iskolák; azt mondhatnók, az oktatási intézmények így adják jelét, hogy a társadalom iránt nyitott, a valóság sodrában építkező intézmények, a kor követelményei szerint. Vannak olyan munkák, amelyek az idei tanévet ugyancsak egyedítik, elkülönítik a többitől. Esedékesek az ifjúsági parlamentek, az általános iskolai fakultációk a jövő évtől a középiskolai technikusképzés. Mindezekre időben, alaposan fel kell készülni. Gyakorolni kell az önállóságot azoknak az iskoláknak, amelyek a járások megszűnte után úgynevezett bázisközpontokhoz, a városokhoz kötődnek. További feladatot jelent a demográfiai hullám rendes mederbe terelése, a szülői és iskolai kapcsolatok – próbákkal terhes – erősítése. Szinte észrevétlenül, de visszakanyarodtunk a pedagógiai munka állandó elemeihez. Talán ez is azért van, hogy igazolható legyen: a nagyon összetett feladatsor idén is erőpróbát jelent a nevelők számára. Tudást, tehetséget, diáknak tanárnak egyaránt latba kell vetnie. E társadalmi igény nem csökken. Ebbéli feladatok sem lesznek könnyebbek. A megoldás – ha jól szervezett közösségek remek egyéniségei dolgoznak érte – bizonyára sok színnel gazdagodik. Ez mindannyiunk javára válhat. A mindennapok iskolája a jövőnek dolgozik. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában