2021.10.14. 21:30
Közlekedésbiztonsági napot rendeztek soproni középiskolásoknak – sok-sok fotó
Szabadtéri közlekedésbiztonsági napot tartottak középiskolásoknak a soproni Káposztás utcai stadionnál.
A programot a polgárőrség és az önkormányzat közösen szervezte. Délelőtt bemutatókon vettek részt a fiatalok, délután pedig Pintér József címzetes rendőr főtörzszászlós, balesethelyszínelő tartott előadást. Megtörtént, megrázó közlekedési balesetek helyszínén készült képfelvételek felhasználásával hívta fel a figyelmet a balesetek bekövetkezésének fő okaira.
Közlekedésbiztonsági nap Sopronban
- Mintegy ötszáz középiskolás vesz részt a rendezvényen, melynek célja a balesetek megelőzése és az, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét, ők mit tehetnek saját biztonságuk érdekében. Itt vannak a Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának a munkatársai, bemutatót tartanak a motoros rendőrök és polgárőrök, valamint itt vannak a Tabi Road Services autósiskola képviselői. A Volán csuklósbuszánál a járművek holt terére figyelmeztetnek. A mentőknél az újraélesztést, a Wilfing Áron egyesületnél pedig az alkoholos állapotot szimuláló „részeg szemüveget” lehet kipróbálni – sorolta a programokat Vig József Attila, a Soproni Polgárőr Egyesület elnöke.