2020.11.05. 17:30
Bakondi: Soros-tervet hajt végre az Európai Unió
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európai Unió vezetői az illegális menekültek befogadásakor Soros György elképzelését akarják megvalósítani.
Bakondi György sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2020. június 29-én.
Forrás: MTI
Fotó: Soós Lajos
Bakondi György csütörtökön Budapesten újságíróknak azt mondta,
az EU vezetői Soros György azon javaslatának akarnak érvényt szerezni, hogy az a tagállam, amely nem engedi be az illegális migránsokat, ne kapjon pénzt az uniótól.
A főtanácsadó közölte: az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben, mivel „nem hajlandó beengedni illegális bevándorlókat”.
Azt a szabályozást kifogásolják – tette hozzá –, hogy a migránsok csak nem uniós országok magyar külképviseletein nyújthatják be menedékkérelmüket.
Emlékeztetett: az Európai Parlament tárgyalódelegációja és az EU soros elnöksége megállapodott, hogy jogállami feltételekhez kötik az uniós költségvetési, illetve a válságkezelési források kifizetését.
Ez ellentétes azzal a megállapodással, amely az Európai Tanácsban született
– hangsúlyozta.
A magyar kormány, tekintettel a fokozódó illegális migrációra, a járványhelyzetre és a migrációval összefüggő súlyos terrorcselekményekre, teljes mértékben elutasítja ezeket az elképzeléseket, és mindent meg fog tenni, hogy életbe lépésüket megakadályozza – jelentette ki a belbiztonsági főtanácsadó.
Arról is szólt, hogy
valamennyi migrációs útvonalon fokozódik a migrációs nyomás.
Lampedusára napi 400-500-an érkeznek, a magyar határokon pedig 31 ezer határsértőt fogtak el az idén, ami a duplája 2019-es egész évi adatnak.
Bakondi György megítélése szerint „könnyű észrevenni az összefüggést” az illegális migráció és a francia városokban, illetve Bécsben elkövetett terrorcselekmények között.
Borítókép: Bakondi György sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2020. június 29-én