Olimpia 2024

2024.08.01. 13:53

Csere a keretben - A volt mosonmagyaróvári játékos, Pásztor Noémi játszhat Bordás helyett Ambros Martín csapata ellen

Kulcsfontosságú meccs a spanyolok ellen. A 14 órakor kezdődő találkozó előtt beállóposzton cseréltünk, Bordás Réka helyett Pásztor Noémi érkezik.

Kisalföld.hu

Forrás: MW archív

Fotó: Kovács Péter

Spanyolország női válogatottjának vezetését nemrégiben vette át Ambros Martín, akitől korábban elért eredményei alapján sokat várt a nemzetközi kézilabdázás, eddig azonban várat magára ennek a gyakorlatban való megjelenése. Az első találkozón tizenegy góllal győzte le Brazília a spanyol csapatot, majd a második fordulóban Angola ellen öt góllal maradtak alul, végül a hollandok ellen szintén ötgólos különbséggel zárult a találkozó, nem a spanyolok javára.

A két csapat eddigi mérlege magyar fölényről árulkodik, 26 mérkőzésből 13-szor nyert csapatunk, 6 döntetlen és 7 spanyol győzelem mellett. A tétmérkőzéseket tekintve, 17 találkozóból 9 alkalommal született magyar győzelem, a 4 spanyol győzelem mellé 4 döntetlennel. Az elmúlt tíz mérkőzésen végigpásztázva hasonló konklúzióra juthatunk, a legutóbbi két találkozó pedig szintén a döntetlen felé tendál, hiszen a 2022-es Eb-selejtezőkön idegenben nyert nemzeti együttesünk három góllal, míg itthon két találattal a spanyol csapat bizonyult jobbnak.

Női válogatottunk spanyolok elleni találkozója kulcsfontosságú a negyeddöntőbe való továbbjutást tekintve.

A combizom-húzódással bajlódó Bordás Réka helyett a csapatba kerülő Pásztor Noémi kap szerepet a spanyolok ellen - írta a Magyar Kézilabda Szövetség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában