Hétvégi tűnődések (2024/09-21.)

A háború, a népvándorlás és a nyugatról jövő politikai-ideológiai nyomás következményeit viselve most a természet erejével is meg kell küzdenünk. Azonban az árvíz elhárítása és a pusztítás megelőzése, illetve a károk mérséklése csak szolidáris együttműködéssel lehetséges. Ez most nem a politikai adok-kapok ideje, nem is a kampány-portfólióba szánt fotósorozat elkészítésének a lehetősége. Találóan fogalmaz levelében Jakab apostol: „Ahol irigység és önzés honol, ott zűrzavar van és mindenféle hitványság.” (3/16.)

Jézus egészen pontosan előre megmondta szenvedéseinek és halálának körülményeit, igaz, a feltámadását is megjövendölte: „Az Emberfia emberek kezére kerül és megölik, de halála után harmadnapra feltámad.” Nem nagyon értették tanítványai, sőt, talán meg is botránkoztak kijelentésein. Később, csak utólag vált világossá előttük Mesterük tanítása, szavainak értelme.

Nemcsak Jézus sorsra teljesedett be emberek által, de mi magunk is naponta helyezzük egymás kezébe a sorsunkat. Ha úgy tetszik, egymás kiszolgáltatottjai vagyunk. Egymásra utaltságunk szolgálhatja közös boldogulásunkat, egymás segítését, személyiségünk kibontakoztatását és egymás gazdagítását, de lehet kereszt vagy idegeket őrlő, szíveket sebző ellenségeskedés, mely betegségbe és végső soron pusztulásba torkollhat…

Jóllehet, a nyíltszívűség és a kiszolgáltatottság egyaránt sebezhetővé teszi az embert – ez a bizalom és a szeretet kockázata. Rendszeresen tudatosítani kellene önmagunkban, amikor másokkal kapcsolatos elvárásainkat fogalmazzuk meg, mi hogyan viszonyulunk másokhoz? Hangulatváltozásaink, kicsinyességeink menyire terhelik meg a környezetünket, emberi kapcsolatainkat? Vajon tudunk-e szolidárisak lenni mások problémái iránt vagy valóban csak azt érezzük, ami nekünk fáj…

Közösségi lények vagyunk. Csak együtt boldogulhatunk. Ez igaz árvíz idején a homokzsákok pakolása közben éppúgy, mint a szürke és fáradt hétköznapokon vagy a szívünket simogató örömteli pillanatokban…