2024.09.14. 07:45
Hitünk alapja és megváltásunk
„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem.” (Mk.8/34.)
Forrás: Schutterstock
Fotó: Kanjana Kawfang
Szeptember tizennegyedikén ismét magasba emeli Krisztus keresztjét az egyház, amikor Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét üli. A legenda szerint a golgotai három keresztet – Jézusét és a két gonosztevőét – a zsidók egy mély szakadékba hajították, hogy senki se találhassa meg. Kétszáz esztendő múltán aztán Szent Ilona kezdte el kerestetni a becses ereklyét. A kutatás sikeres volt, csoda igazolta a maradványok hitelességét. Ekkor a kereszt fáját Ilona két részre vágatta. Egy kisebb darabot és két szöget elküldte fiának, Nagy Konstantinnak. A császár az egyik szöget a sisakjába, a másikat lovának zablájába dolgoztatta bele, Jézus sírja fölé pedig hatalmas bazilikát építtetett. Édesanyja a keresztfa nagyobb darabját ezüst- és aranylemezekkel borítva a templom egyik kápolnájában helyezte el. A templomot 335. szeptember tizenharmadikán szentelték fel. A keresztereklyét másnap mutatták fel a népnek. Attól kezdve lett e nap Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe.
A kereszt központi helyet foglal el a Krisztus-hívő életében. Hitünk alapja és megváltásunk eszköze. Ugyanakkor valamennyiünk számára rendeltetett egy-egy saját kereszt is. Életünk terhei, nem várt történései egyaránt nyomasztanak. Van, amelyeket megoldunk, másokat esetleg végleg leteszünk. Azonban van, amitől nem tudunk szabadulni, s ez lesz életünk keresztje. Hadakozhatunk ellene, lázadhatunk is, de ettől csak súlyosabb lesz a helyzet, s mélyebb gödörbe kerülünk. Kínkeservek árán kell megtapasztalnunk, hogy „hozzánk nőtt”… S ebben a keserűségben és önemésztő hiábavalóságban fog eltelni az életünk, hacsak nem hallgatunk a Mesterre. Ahhoz azonban, hogy felvegyük és képesek legyünk elhordozni, előbb „meg kell tagadni” háborgó énünket, azaz el kell fogadni keresztté nemesült terhünket…
Életünk szenvedéseit nem mindig tudjuk megelőzni vagy kikerülni. Amikor Jézus saját szenvedéséről jövendölt és Péter apostol jószándékkal igyekezett ettől őt megóvni, így korholta: „Emberi módon és nem Isten tervei szerint gondolkodol.” (Vö.Mk.8/27-33.) Isten ugyanis a megérkezés bizonyosságából, a „cél” kapujából szemléli sorsunkat, s megpróbáltatásainkkal nevel öröklétünkre érdemessé bennünket…
Ha megtanuljuk elfogadni, sőt, szeretni keresztünket, erősségünkké válik, s életünket felemelő kegyelmek forrása lehet…
