Női kosárlabda

2024.08.13. 14:00

Edzésbe álltak az NB I-es soproni női csapatok

Megkezdte a felkészülést az új idényre a női NB I-ben szereplő két soproni csapat, a Sopron Basket és az újonc Darazsak Sportakadémia is.

Kisalföld.hu

A Sopron Basket játékosa, Böröndy Vivien elkezdte a munkát a csapattal.

Fotó: Pados Noel/Sopron Basket

A korábbi Euroliga-győztes, sokszoros bajnok és Magyar Kupa-első Basketnél az első héten az edzések mellett orvosi vizsgálatok és állapotfelmérések is várnak játékosaikra, akik az elkövetkező hetek során folyamatosan kapcsolódnak be a munkába.

Papp Klaudia rehabilitációs munkával kezdi a szezont, miután a válogatott edzőtáborozása során könyöksérülést szenvedett.

A Darazsak élvonalbeli indulása miatt egyébként változott Gáspár Dávid együttesének kerete: a három fiatal játékos, Jovana Jevtovic, Lana Maric és Erdélyiová Alexandra a Darazsak Sportakadémiát erősíti, így a saját nevelésű Salamon Réka csatlakozik a Sopron Basket keretéhez.

A soproniak első edzőmérkőzése a tervek szerint szeptember 6-án, pénteken lesz Győrben.

A klub arról is tájékoztatja a szurkolókat, hogy a szezon során a hazai mérkőzések kezdési időpontja várhatóan egységesen 18.30 órakor lesz. 

A tervezett felkészülési program

Szeptember 6., péntek: SERCO UNI Győr–Sopron Basket. Szeptember 11., szerda: Sopron Basket–Zabiny Brno. Szeptember 14., szombat: Zabiny Brno–Sopron Basket. Szeptember 18., szerda: Sopron Basket–USK Praha (Krasznai Ferenc-emlékmérkőzés). Szeptember 21., szombat: USK Praha–Sopron Basket (Pöstyénben).

Alakul a csapat Európa-kupa-menetrendje is. Mint ismeretes, a zöld-sárgák egy év kihagyás után térnek vissza a nemzetközi vérkeringésbe. A sorozat várhatóan október 10-én, csütörtökön kezdődik idegenben, az első hazai meccs  a következő hét szerdáján lesz.

A várható EK-menetrend

Október 10., csütörtök: Bodrun/Osnabrück–Sopron Basket. Október 16., szerda, 18.30: Sopron Basket–Charnay Basket. Október 23., szerda, 18: Piestanske Cajky–Sopron Basket. Október 30., szerda, 18.30: Sopron Basket–Bodrun/Osnabrück. November 21., csütörtök, 20.30: Charnay Basket–Sopron Basket. November 27., szerda, 18.30: Sopron Basket–Piestanske Cajky.

 

Múlt szerdán kezdtek

A Darazsak Sportakadémia az NB I-es csapatok közül elsőként vágott neki a felkészülésnek. Srdjan Radulovic tanítványai múlt szerda óta edzésben vannak.

A nyáron a keret is kialakult, a nehéznek és hosszúnak ígérkező szezonnak a Darazsak csupa U23-as játékossal vág neki, akik közül csupán ketten töltötték már be a 20. életévüket.

A szakmai stáb változatlan formában, Srdjan Radulovic irányításával, egyben marad, de kiegészül egy egyéni képző edzővel, aki ismerős lehet a soproniaknak. Milos Borisov egykoron a város férfi kosárlabda-csapatának népszerű játékosa volt.

Az NB I/B-s  bajnok és junior ezüstérmes gárda tagjai közül az élvonalban játszik ősztől Csaplár-Nagy Lara, Gergő Janka, Janzsó Alíz, Jovana Jevtovic, Rokob Zora, Sinka-Pálinkás Szofi, Szikszai Franciska, Tátosová Veronika, Toman Réka és Völgyi Lili.  Sérülése miatt kihagyta a tavalyi szezont, újra a csapat tagja Erdélyiová Alexandra.

A belső posztokon a mindössze 18 éves Lana Maricra számítanak a soproniak. A fiatal játékos a szerb kosárlabda egyik nagy reménysége, a Sopron Baskettől érkezik kölcsönbe.

Élvonalbeli tapasztalattal a háta mögött csatlakozik a Darazsakhoz Horváth Boglárka, aki 2021-ben a PINKK-ben mutatkozott be, az elmúlt két szezont a Ceglédnél töltötte.

Zalaegerszegről teszi át székhelyét Sopronba Kovács Georgina, aki az NB I/B Fehér csoportjában szereplő ZTE játékosaként a bajnokság legjobb pontátlagával (24,8) rendelkezett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában